Jacsó Tibor, a Track Racing Kft. ügyvezetője önkritikusan bevallotta, hogy a korábbi, lengyel ligában való szereplés anyagilag padlóra küldte a Speedway Miskolcot. Azt viszont semmiképpen sem szerették volna, hogy motoros versenysport nélkül maradjon a borsodi megyeszékhely.
– Azért döntöttünk a sorozat életre hívása mellett, mert a salakmotorozásnak a megyében van egy jelentős tábora – hangsúlyozta Jacsó Tibor. – Lesznek ugyan a Népkertben nemzetközi viadalok, de a három versenyt kevésnek találtuk. A csapatkupa sorozatnak az a különlegessége, hogy nem egy nemzeti szövetség, hanem egy promóter írja ki, és a vetélkedésben részt vevő csapatokat is a kiíró által szerződtetett versenyzők alkotják.
A sorozat szakmai oldalát Daragó István, a liga rendszerű salakmotoros csapatkupa széria versenyigazgatója elemezte: három csapat küzd egymással, egy-egy versenyen mindig két együttes ütközik meg. A sorozat kilenc versenyből áll, valamennyi rendezvényt Miskolcon tartják.
– A csapatoknak állandó versenyzői keretük van, ebből a promóter jelöli ki az egyes versenyeken rajthoz álló motorosokat. Lehetőség szerint egyforma erejű csapatok csatáznak majd egymással, ez jelentheti az igazi közönségcsalogatást – nyomatékosította Daragó István.
– Fizetési sapkát állapítottunk meg, így valamennyi rajthoz álló ugyanazokért az összegekért húzza majd a gázt. A három csapat (Bikák, Tigrisek, Farkasok) élén csapatvezetők (Adorján Zoltán, Tihanyi Sándor, Senyei György) állnak, ők határozzák meg a startszámot, illetve, hogy melyik rajthelyről induljanak a sportolók.
Átböngészve a listákat, rögtön megállapítható, hogy kifejezetten jól csengő nevek is lesznek a csapatokban! A Bikáknál szerepel például majd Monberg (Dánia), Allen (Nagy-Britannia), Jeleniewski (Lengyelország), Darkin (Oroszország), Baran (Lengyelország), Gavenda (Csehország), valamint a magyar Magosi Norbert és Nagy Patrik.
A Tigrisek keretében megtalálható Zetterström (Svédország), Kuciapa (Lengyelország), Vlaszov (Oroszország), Miesiac (Lengyelország), Vissing (Dánia), a magyar Tabaka József, Lőrincz Attila, Hell Pál és Hell Csaba.
A Farkasok ismertebb nevei közé tartozik Richardson (Nagy-Britannia), Larsen (Dánia), Kus (Csehország), Mitko (Lengyelország), Hefenbrock (Németország), a magyar színeket Szatmári László és Benkő Roland képviseli. Az első versenyt március 31-én rendezik, amikor Bikák – Tigrisek összecsapást rendeznek a népkerti sporttelepen. Az alapszakasz tizenkét futamból áll, lehetőség lesz bónuszpontok megszerzésére is. A vetélkedés egyik célja, hogy a csapattársak együttműködjenek, szinkronban versenyezzenek, és ne egymást akarják legyőzni.
Doros László