Ugrás a tartalomra

Czene szerint kedvező a sport helyzete

Létrehozva
Czene Attila, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) sportpolitikáért felelős államtitkára szerint mára kimondottan kedvező képet mutat a sport Európai Unión belüli helyzete.
- Az uniós magyar elnökséget követően, a magyar elnökség vezetésével kialakított munkaterv mentén és elismerésre méltó lendülettel folytatta eddigi munkáját a lengyel-dán-ciprusi trióelnökség is - mondta Czene a NEFMI közleménye szerint csütörtökön, az Európa Tanács jövő heti, belgrádi sportminiszteri értekezletét előkészítő szakmai egyeztetésen.
    
Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy a NEFMI sportért felelős államtitkárságának szakemberei egy éve - a tagállamok megelégedésére - sikerrel összegezték az unió sportra vonatkozó elsődleges feladatait, s a most regnáló trióelnökség a tavaly elfogadott, a 2011 és 2014 közötti időszakra vonatkozó uniós Sport Munkatervre építve dolgozik.
    
Czene hangsúlyozta, az egymást követő triótagok összefogásának eredményeként - a jelenlegi nehéz gazdasági körülmények ellenére is - úgy tűnik, 2014-től életbe léphet a sport támogatását is magában foglaló Erasmus Mindenkinek program.
    
- Nagy sikerként értékelhetjük, hogy az oktatási és ifjúsági területtel együtt az +Erasmus Mindenkinek+ programon belül a sport úgy kapott helyet, hogy a többi területhez mérten, természetéből adódóan nagyfokú önállósággal bír" - tette hozzá.

- Bár a végleges program megismerésére még legalább egy évet kell várni, a jelen helyzet igen biztató - mondta.
    
A lengyel elnökség január 1-jével adta át a stafétabotot a dán elnökségnek, amely - a NEFMI közleménye szerint - továbbra is kiemelten foglalkozik az EU sportkormányzatai által egyeztetett, illetve támogatott sportügyi kérdéskörökkel, így a mérkőzések eredményeinek manipulálása elleni teendőkkel, a szabadidősporttal és a rekreációs célú sporthoz kötődő doppingolás problémakörével.
    
Az Európa Tanács jövő hét szerdára összehívta a 47 tagállam sportminisztereit Belgrádba, ahol a napirend két kiemelt témája a sportmérkőzések manipulálása elleni harc, valamint az EU intézményeivel való együttműködés lesz.

MTI