Ugrás a tartalomra

Fórum a drogfogyasztás veszélyeiről

Létrehozva
A Szerencsi Rendőrkapitányság Tállyai Rendőrőrsének rendőrei lakossági fórumot szerveztek Rátkán, melynek célja volt, hogy minél szélesebb körben felhívják a figyelmet a kábítószer-fogyasztás veszélyeire.
A rendőrség a település művelődésszervezőjével karöltve szervezte meg a programot, mivel mindkét részről úgy gondolták, hogy napjainknak ez fontos problémája. Úgy vélik, hogy a hatékonyságot csak összefogással lehet elérni, a fiatalok védelme érdekében szükség van nem csak a rendőrség, hanem a szülők és a pedagógusok segítségére, összefogására is.

Ezért a szervezők döntöttek úgy, hogy a fórumot elsősorban felnőttek számára szervezik, amelyhez segítséget nyújtott a tállyai általános iskola bűnmegelőzéssel is foglalkozó pedagógusa is. A tájékoztató előadásokon prezentálták azokat a tüneteket, amelyekről fel lehet ismerni, ha valaki kábítószernek minősülő anyagot fogyasztott, elmondták azt is hogyan alakulhatnak ki a függőségek, szenvedélybetegségek, diasorokon keresztül mutatták be, mely drogok okozzák, okozhatják a negatív hatásokat, egyáltalán mi is minősül kábítószernek.