Az államfői hivatalnak otthont adó Bellevue kastély kertjében rendezett ünnepségen részt vett többek között Angela Merkel kancellár és a kormány több tagja, az alkotmánybíróság és a Bundestag - a törvényhozás alsóháza - elnöke. A még élő korábbi német államfők előre jelezték, hogy nem kívánnak részt venni Wulff búcsúztatásán, a lehetséges utód, Joachim Gauck pedig nem volt a meghívottak között. Az ellenzéki pártok vezetői sem voltak jelen a parádén.
A katonai parádét megelőző zártkörű fogadáson az államfői hivatal közleménye szerint a szövetségi elnöki feladatokat a törvényhozás felsőházi (Bundesrat) elnökeként ideiglenesen ellátó Horst Seehofer rövid beszédet mondott, amelyben egyebek mellett méltatta Wulff kiállását az emberi jogokért. Beszédet mondott a távozó államfő is, aki sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy nem töltheti ki hivatali idejét.
Az államfői megbízatás öt évre szól. Az 52 éves kereszténydemokrata politikus 598 napig töltötte be a tisztséget, az NSZK legfiatalabb és a legrövidebb ideig hivatalban lévő szövetségi elnöke volt.
A német hadsereg - a Bundeswehr - őrzászlóalja és katonazenekara által tartott fáklyás, zenés parádé műsorát az ünnepelt közreműködésével állították össze. Wulff kérésére egyebek mellett az Óz, a csodák csodája című film egyik betétdalát, az Over the Rainbow című örökzöld slágert és az európai himnuszt adták elő.
A kastélykert mellett nagyjából 250 tüntető gyűlt össze, ők síppal, füttyszóval, vuvuzelával - dél-afrikai műanyag dudával - próbálták megzavarni az ünnepséget.
Wulff február közepén mondott le, miután a hannoveri ügyészség korrupció gyanúja miatt mentelmi joga felfüggesztését kérte a törvényhozástól. Utódját március 18-án választja meg a Bundestag képviselőiből és a tartományok küldötteiből álló szövetségi közgyűlés. A hat parlamenti párt közül öt közösen Joachim Gauck evangélikus lelkészt, keletnémet polgárjogi harcost jelöli, a hatodik párt - a reformkommunista Baloldal - a nácivadász Beate Klarsfeldet jelöli, aki férjével, Serge Klarsfelddel több náci háborús bűnös felkutatásában és felelősségre vonásában közreműködött. Emellett pedig arról is ismert, hogy 1968-ban egy pártkongresszuson felpofozta Kurt-Georg Kiesinger kereszténydemokrata kancellárt, így akarva ráirányítani a figyelmet a politikus egykori náci párttagságára.
MTI