Mint Perecsenyi Attila, a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, a hőmérséklet-ingadozás miatt még egy-két napra szükség van, hogy felmérjék az utak állapotát, a károkat. Idén 122 millió forint jut kátyúzásra.
– Az útellenőr naponta járja a várost, összeírja, hol találunk kátyúkat, majd egyeztetünk a polgármesteri hivatallal, hogy mikor melyik utcába menjenek a munkások. Nem kevesebb, mint 190 kilométernyi útról van szó, és húszezer négyzetméter felületű kátyút kell betömni, ez a tavalyi adattal majdhogynem megegyezik. Úgy néz ki, idén nem viselte meg annyira az utakat a hideg, és ugyanannyi forrásunk lesz a munkákra, mint előző évben – mondta el érdeklődésünkre az ügyvezető.
A kátyúzás áprilisban kezdődhet, és egészen júniusig folytatódhat, majd az év többi részében, ahol éppen szükséges, javítják az utat. Ez persze nem jelenti azt, hogy ha addig találnak egy nagyobb kátyút, nem javítják ki, a nagyobb volumenű munkák kezdődhetnek jövő hónapban.
minap.hu
Fotó: archív felvétel