Ahogy azt az ankétokon már megszokhattuk, a DVTK-indulóra vonult be José Luque és Gohér Gergő a roadshow első, edelényi állomásán. A játékosok mellett Hollósy András PR-menedzser, Körmöndi Zoltán marketingigazgató, valamint Fuhrmann Géza utánpótlás szervezési igazgató várta az érdeklődőket. Telt ház után telt művelődési ház – így is jellemezhetnénk az estét, hiszen szék nem maradt üresen a művelődési házban.
Elöljáróban Hollósy András ismertette a roadshow lényegét, a szurkolói klubtagság előnyeit, majd a marketingigazgató vette át a szót.
– Közösen kell lobbiznunk, megmutatni, mennyien vagyunk, hogy egyszer egy nagyobb stadionban szurkolhassunk a csapatnak – emelte ki Körmöndi Zoltán.
Fuhrmann Géza szervezési igazgató a tehetségek megtartásának fontosságát hangsúlyozta. Az igazgató bejelentette, március 21-én együttműködési megállapodást köt a DVTK Edelénnyel.
A vezetők után a futballisták következtek, elsőként Gohér Gergő mutatkozott be. A hátvéd beszélt az NB II-es időszakról, a feljutás okozta eufóriáról, majd a sikeres őszről; a célokat érintő kérdésre pedig előkerült ismét az Európa-liga is.
José Luque egyetértett csapattársával, s nemrég megválasztott csapatkapitányként fő feladatáról, az együttes motiválásáról is beszélt. Mint mondta, a legjobb dolog, ami történhetett vele, az az, hogy megismerhette az országot, a várost, a DVTK-t.
A spanyol középpályást faggatták a csapatkapitányságról, szabadrúgásairól, példaképeiről és későbbi terveiről is. Kiderült, itthon minden csapattársára felnéz, míg hazájában az FC Barcelona csatára, Leo Messi játékát kedveli a legjobban. S hogy később lenne-e a klub követe? Azt felelte, már most az.
- Spanyolországban van egy mondás: „a címer nagyon fontos, úgy kell rá vigyázni, mint a gyermekedre, úgy szeretni, mint az édesapádat, és soha el nem felejteni, mint a nagymamádat” – hangsúlyozta Luque.
A kérdések hada után következhetett a fotózás, autogramosztás.
Legközelebb március 14-én, jövő hét szerdán kel útjára a DVTK: a piros-fehérekkel a sajószentpéteri Ádám sörözőben találkozhatnak a szurkolók a roadshow második állomásán. A labdarúgókat Bogáti Péter és Francisco „Paco” Gallardo képviseli majd.
Soós Péter
fotó: Zsolt Lengyel Photography