A választási eljárásról szóló mód. 1997. évi C. törvény (Ve.) 51. § (1) bekezdés c) pontja szerint azt a jelölő szervezetet, amely jelöltet kíván állítani, az egyesületek bírósági nyilvántartásából a választás kitűzését követően kiállított kivonat csatolásával kell bejelenteni a helyi választási bizottságnál. A (3) bekezdés szerint jelöltet, illetőleg listát csak a bejelentett és nyilvántartásba vett jelölő szervezet állíthat.
A Ve. 52. § (1) bekezdése szerint a jelöltet legkésőbb a szavazást megelőző 30. napon az ajánlószelvények átadásával kell bejelenteni az illetékes választási bizottságnál.
A jelölő szervezet bejelentéséhez az időközi választás kitűzését követően kiállított bírósági kivonat csatolásán túl, a képviseleti jogosultság igazolására aláírási minta (címpéldány), okiratba foglalt meghatalmazás szükséges.
A jogszabályok alapján az időközi önkormányzati képviselő választással kapcsolatosan 2012. március 23. napján 16.00 óráig lehet élni a jelölő szervezet, majd a jelölt bejelentésével.
A Ve. 25. § (1) bekezdése szerint a választási bizottságoknak további egy-egy tagját a választókerületben jelöltet, listát állító szervezet, vagy a független jelölt bízza meg. A (2) bekezdés szerint a választási bizottságok megbízott tagjait a szavazás napját megelőző 16. napig a választási bizottság elnökénél, a szavazatszámláló bizottság megbízott tagjait a helyi választási iroda vezetőjénél kell bejelenteni. A bejelentés tartalmazza a megbízott tag nevét, lakcímét és személyi azonosítóját. Erre figyelemmel a választási bizottságok megbízott tagjait 2012. április 6-án 16.00 óráig lehet bejelenteni – zárta Csiszár Miklós.
minap.hu