Mielőtt a dolgok közepébe vágnánk, először egy kicsit időzzünk el a bajnokság korábbi történéseinél! A Veresegyház együttese remekül kezdte az őszi idényt, ugyanis zsinórban nyolc összecsapást nyert meg. A Borsod Volán első csapatát például 13-5-re győzte le. A csapatot a szakemberek jogosan emlegették a feljutásra esélyes gárdák között, ugyanis a jelenleg érvényes táblázaton a Nyírbátor (23 pont) vezet, de a nyírségiek mögött óriási a tömörülés: a Jászberénynek, a Ceglédnek, és a Veresegyháznak egyaránt 22-22 pontja van, míg a Borsod Volán I 21 ponttal rendelkezik.
A nagy fordulat a héten következett be. De erről hallgassuk Juricskay Zitát, a Magyar Asztalitenisz Szövetség irodavezetőjét:
- Kedden levél érkezett a gödöllői székhelyű klub vezetőitől, amelyben arról értesítettek bennünket, hogy a csapat nem folytatja a bajnokságot, visszalép a további küzdelmektől. Ilyen esetben nem köteles indoklással élni az együttes. Kékedi Tibor, a versenybizottság elnöke telefonon azonnal kapcsolatba lépett a Borsod Volán illetékeseivel, és közölte velük, hogy a hét végére, szombatra kisorsolt bajnoki találkozó elmarad. Természetesen ezt később hivatalos levélben megerősítette. Ennyi a történet, amelyhez hadd ne fűzzek bővebb kommentárt.
A dolog rendkívül sajnálatos, ugyanis a szezon kezdete előtt már egy csapattal megcsappant a mezőny, ugyanis a Makó el sem kezdte az idényt. Most újabb alakulat vált ki az NB I-es bajnokságból. Információink szerint a Veresegyház súlyos anyagi gondokkal küzdött, játékosai már fél éve nem kaptak fizetést, illetve prémiumot. Ezt elégelték meg a Daru Zsolt, Pávics Péter és Wágner Viktor nevével fémjelzett gárda tagjai, akik bajnokesélyesből egyik pillanatról a másikra a süllyesztőbe kerültek. A történtek nem vetnek jó fényt a sportág jövőjére sem, mert el lehet képzelni, milyen körülmények között sportolnak, akik ilyen lépésre szánják el magukat. Utánpótlás nevelés gyakorlatilag már nincs az országban, a BVSC, illetve a Statisztika is feladta, a vidéki, közöttük a miskolci bázisok pedig inkább a régiekre építenek.
Így szombaton a hejőcsabai sportcsarnokban a tervezett két mérkőzés helyett mindössze egyre kerül sor. A Borsod Volán II gárdája a Cegléd ellen szerepel, tegyük hozzá, a harmadik helyen álló alföldiek ellen vajmi kevés a hazaiak keresnivalója. A Bodnár József, Laczkó Sándor, Macsuga József, Nagy László kvartett tagjai mindenesetre játszhatnak egy jót, ugyanis kiváló ellenfelekkel szemben mérhetik le, hol tartanak, miben kell javulniuk. A találkozó délelőtt 11 órakor kezdődik.
D.L.