Ugrás a tartalomra

Egyházi énekszóval teltek meg a Lévay termei

Létrehozva
Egyházi énekversenyt rendezett immár harmadik alkalommal a Csomasz Tóth Kálmán Alapfokú Művészetoktatási Intézmény pénteken a Lévay József Református Gimnázium és Diákotthonban. Az évről évre egyre népszerűbb megmérettetésre három kategóriában nevezhettek a diákok – közel százan így is tettek.
Mint Szűcsné Farkas Zsuzsannától, a művészetoktatási intézmény igazgatójától megtudtuk, a kétévente megrendezett versenyen soha ennyi résztvevő nem indult még, mint idén: az előzőhöz képest megkétszereződött a létszám, közel száz általános és középiskolás diák, tizenegy iskolából jelentkezett az egyháziének-versenyre. 23 felkészítő tanár kíséretében érkeztek a Lévay gimnáziumba.
– Bár van zsűri, és díjazni is fogjuk a legjobb előadókat, a jövőben a versenyjelleget elhagyva inkább az együttlétre, az éneklésre kívánjuk helyezni a hangsúlyt – mondta az igazgató.

A nagyrészt az ország egyházi iskoláiból érkező diákokat három kategóriába sorolva, korcsoportok szerint hallgatták meg. Két kötelező és egy szabadon választott egyházi éneket kellett mindenkinek elénekelnie, utóbbinál azonban kikötés volt, hogy a húsvéti ünnepkörhöz kapcsolódjon.

enekverseny-120309ml_6.jpg

A versenyt Csomós József püspök nyitotta meg, igei köszöntőjében a Szentírásban megjelenő énekekről beszélt, hármat kiemelve közülük: elsőként amikor a Vörös-tengeren átkelve megmenekülésük örömére Mózes nővére énekel. Majd Pál apostol börtönben elénekelt hálaadó dicséreteit hozta fel példaként, végül a tanítványok zsoltárairól beszélt, amit az Olajfák felé tartva énekeltek.
– Akik itt vannak ma, nem versenyezni, hanem énekelni szeretnének. Kívánom, hogy az ének, a zsoltár és a dicséret legyen az öröm hangja – mondta.

Bakondi Henrietta Bella és Magyari Beatrix Mezőcsátról érkezett a versenyre. Elmondták, hogy leginkább kipróbálni jöttek magukat, ráadásul nem is először vannak itt, rendszeres résztvevői a megmérettetésnek. Rendszeresen járnak egyébként templomba, amíg tudják és van rá lehetőségük, szeretnének énekelni, akár kórusban is.

Kujan I.
Fotó: Mocsári L.