Olyan szervezetek képviselői találkoztak a Baráthegyi Majorságban pénteken, akik az autizmussal, s a betegségben szenvedőkkel foglalkoznak. Dénesné Spitzer Éva, az Autisták Országos Szervezetének elnöke elmondta, a majorságok és a szervezet célja, hogy segítsék az autista közösséget a mindennapi munkájában. Mint mondta a döntéshozókkal, minisztériumokkal állnak kapcsolatban, hogy a szociális munka e területén tevékenykedőket segítsék.
A szervezet éppoly elkötelezett a témában, mint a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány. Nagy Orsolya programiroda-vezető hangsúlyozta, nehéz helyzetben vannak az ország több területén működő majorságok, nekik pedig az a dolguk, hogy segítsék a fennmaradásukat, működésüket.
– A majorsági programot jogelődünk kezdeményezte 2004-ben, a projekt lebonyolítása azonban már a mi feladatunk volt. Számos programot szervezünk, ami segíti az autizmusban szenvedők közösségbe való beilleszkedését. Ilyenek a majorságok is, amelyekben – mint a Baráthegyi Majorságban is – értékes munkát végeznek a lakók – mondta Nagy Orsolya. Kiemelte azt is, hogy pályázatok segítik a működést, ám azok a termékek, amit a majorsági polgárok készítenek, hasznosak a mindennapokban is.

Rongyszőnyegek, különböző kézműves termékek, speciális lekvárok, kecskesajt. Ilyen és ehhez hasonló termékeket készítenek az autizmus betegségében szenvedők. Ezeket pedig vissza lehet forgatni a mindennapokba, emelte ki Jakubinyi László, a Szimbiózis Alapítvány Baráthegyi Majorság stratégiai igazgatója.
– Több mint egy tucat majorság működik az országban. A mostani, két napos találkozóra 17 városból érkeztek hozzánk, hogy tapasztalatot cseréljünk, segítsük egymás munkáját, a költségvetési stratégiákról beszéljünk, és a kapcsolatunkat még szorosabbra fűzzük. Fontos társadalmi üzenetről esik szó az előadások során, hiszen országosan mintegy 30 millió forint folyik be a közösségek munkájából – mondta Jakubinyi László.
Kiemelte, hogy az elkészült termékeket külső helyszíneken értékesítik, így az autista betegek hozzájárulnak saját fenntartásukhoz, ami révén a társadalom aktív tagjaivá válnak. Erre a tényre hívja fel a figyelmet az országban működő számos majorság, ezt mutatja meg a miskolci Baráthegyi Majorság, és ezt bizonyítják a termékek is, amelyeket az ott élő közösség készít nap mint nap.
Állatokat, több disznót és kecskét nevelnek, a Búza téri csarnokban például már saját kecsketejüket és sajtjaikat is meg lehet vásárolni, ezzel is támogatva az autista közösséget, a miskolci termékeket és a majorságot egyaránt.
Kiss J.