Ugrás a tartalomra

Köztünk élnek – Kokárda, gyöngyből

Létrehozva
Hidrogeológusként dolgozik, a gyöngyfűzés a szerelme Kiss Gabriella gyöngyfűző népi iparművésznek, aki számtalan technikával készít ékszereket, kiegészítőket gyöngyből, márciusban például különleges kokárdákat is.
A Népművészet Ifjú Mestere címmel is kitüntetett Kiss Gabriella aktív néptáncosként ismerkedett meg a gyöngyfűzés mesterségével.
– Az Avas Néptáncegyüttesben táncoltunk a férjemmel, az egyik tánchoz kellett készíteni egy gallért gyöngyből. Akkor találkoztam először a gyöngyfűzéssel, és egyből bele is szerettem, ennek már 15 éve. Azóta is a hobbim, a második munkám – mondja az egyébként hidrogeológus mérnök.

gyongyfuzo-120307ml_3.jpgA két szakma látszólag merőben eltér egymástól, ám Kiss Gabriella hangsúlyozza, mérnöki végzettsége sokat segít a gyöngyfűzésben.
– Mindkét szakmában fontos a térlátás. Mérnökként is és a gyöngyfűzés tervezési, rajzolási folyamatainál is. A gyöngyfűzés teljes koncentrációt igényel, így az ember könnyen megfeledkezik közben minden másról – emeli ki Kiss Gabriella, aki számos vásáron értékesítette már gyöngyből készült termékeit. Márciusban például sok kokárdát készít, a különleges nemzeti jelképek nagyon tetszenek az embereknek.

– Én magam is gyöngyből készült kokárdát viselek nemzeti ünnepünkön. Ezt is többféle technikával el lehet készíteni, de a vásárlóknak leginkább a gyöngyhímzéssel készültek tetszenek. Erdélyben tanultam ezt a módszert – teszi hozzá Kiss Gabriella, aki szerint a gyöngyfűző hivatást csak szerelemmel, teljes odaadással lehet csinálni.

Kiss J. | Miskolci Napló
fotó: Mocsári L.