Ugrás a tartalomra

Negyedszer is 0–2

Létrehozva
Benczés Miklós: A korai gól megint jött, persze rosszkor. Tettük a dolgunkat, de nem találtunk fogást a vendégeken. Játékosaim próbálták végrehajtani a taktikai utasításokat, de nem tudtunk gólt lőni. Gratulálok a Videotonnak. Remélem, jövő héttől megindul a gólgyártás.

Paulo Sousa:
Kiemelném játékosaim koncentrációját. Tíz nap alatt háromszor játszottunk a Diósgyőrrel, nem könnyű motiválni a csapatot ilyenkor, meg kell találni, hol kell váltanunk. Mentálisan nagyon erősek voltunk, hiszen ilyen közönség előtt nehéz végig összpontosítani. A korai gól önbizalmat adott együttesemnek, és ezután fegyelmezetten, taktikusan futballoztunk. Azt kívánom kollégámnak, dolgozzanak tovább, mert nagyon nehéz ellenük nyerni, jó játékosai, jó csapata van, és rövid időn belül beérhet a sok munka.

Négy perc hosszabbítás után vége a mérkőzésnek, 0–2-re nyert ismét a Videoton.

Jövő hét szombaton Pápára utazik a csapat.

A mérkőzést felvételről megtekinthetik a Miskolc Televízióban kedd este 19.25-től.

Preview Image


91'
Seydi kapott remek labdát Fernandotól, de ziccerét védte Bo¾oviæ.

88'
Brachi megkapja második sárga lapját, így kiáll.

82'
Gyurcsó jön Oliveira helyett.

79'
Arze váltja Vágit.

76'
Farkas bravúrral védi Sándor György ziccerét. Senki nem zavarta a vendégek játékosát, de nem tudott hét méterről betalálni.

73' 0–2.
Nikolics a rosszul kimozduló Farkas felett a hálóba emelt jobboldali beadás után. Ugyanaz a forgatókönyv...

72'
Walter bal oldali, lapos beadását Nikolics tíz méterről, ballal fölé lőtte.

70'
Cserélnek a vendégek: Torghelle helyén Nikolics a pályán.

69'
Luque szabadrúgása 25 méterről elakadt a sorfalban.

65'
A Videoton berendezkedett kontrára, csakúgy mint a Ligakupa-negyeddöntő első felvonásán. Reméljük, a forgatókönyv más lesz, mint azon a találkozón...

60'
Sekour helyett jön Tisza.

58'
Seydi beadását kifejelik a védők.

53'
Seydi szerzett labdát a Videoton térfelén, de Luque beadása nem talált hazai játékost. A közönségnek nem kell több, zeng a "Hajrá, Diósgyőr!"

Közben körbejárt egy szórólap, mely arra buzdít, gyűjtsünk aláírást, hogy José Luque Miskolc díszpolgárává válhasson. Az ismert közösségi portálon már oldala is van a kezdeményezésnek.

19.05 | Elkezdődött a második félidő. A szünetben nem cserélt egyik vezetőedző sem.

A szünetben kapufarúgó-versenyen bizonyíthatnak a vállalkozó szellemű drukkerek. Jutalmuk egy-egy dedikált mez és pár sör.

Vége az első félidőnek. Nem hosszabbított Szabó. A szünetben Vinicius góljával vezet a Videoton, de a DVTK talán többet támadott az első félidőben.

43'
Luque bal oldali szöglete után ismét Abdouraman fejelt, a bal felső elől lehúzta a labdát Bo¾oviæ.

vidi-dvtk-120311-ml_2.jpg
A szurkolók a Kecskeméten megsérült társuknak kívántak jobbulást

41'
Visszatért a pályára a kameruni.

40'
Elindultak melegíteni a DVTK cseréi (Rado¹, Arze, Vadász, Csirszki, Tisza, Frizoni és Dobos), közben Abdouraman kezét ápolják.

36'
Seydi lőtt ballal húsz méterről alig a jobb felső sarok mellé.

34'
Szolnoki sárgul be Gallardo felvágásáért. Luque ellőtte a szabadrúgást 30 méterről, a labda a bal alsó mellett hagyta el a játékteret.

29'
Gohér emelt kapura szabadrúgásból, de próbálkozása mellé szállt.

25'
Vági szabálytalansága után szabadsrúgáshoz jutott a tizenhatos bal oldalánál a Videoton, de a beadást kivágták a hazai védők.

22'
Tóth Balázs lőtt kapásból, 18 méterről jobbal fölé.

18'
Gallardo csapta be védőjét a jobb oldalon, középre adott, a labda elszállt a fejek felett, majd Luque lőtt ballal kapásból, de kísérlete elakadt a védőkben.

15'
Sokat vannak a földön a fehérváriak, meg is kapják a füttyöt a hazai szurkolóktól.

11'
Sekour kap sárgát Torghelle buktatásáért. A csatár törlesztett, de nem kap semmit, míg a diósgyőrinek sárgát ad Szabó játékvezető.

9'
Seydit állítja meg lesen Szabó. Egy perccel később Farkas Balázs húzza le Brachi szabadrúgását.

vidi-dvtk-120311-ml_3.jpg

6'
Luque lőhetett szabadrúgást a bal oldalról, beadását Abdouraman fejelte mellé.

3'
Vezet a Videoton: Torghelle fejelt egy ártatlannak tűnő beadás után a bal kapufára, a kipattanóra Vinicius érkezett, és pár lépésről ballal a hálóba pofozta a labdát. 0–1.

A Diósgyőr kezdte a találkozót.

17.59 |
Érkeznek a csapatok. Benczés Miklóst köszöntötték a mérkőzés előtt, a tréner ma huszonötödször ül a DVTK kispadján élvonalbeli mérkőzésen.

Perceken belül kezdődik az összecsapás, Hollósy András hangolja a közönséget. Mintegy nyolcezer néző gyűlt össze a Diósgyőri stadionban a kezdésre, a fehérváriak egy szektort töltöttek meg.

17.50 |
Színpadon a Hooligans: a népszerű szerencsi zenekar a DVTK számára írt dalát adja elő a meccs felvezetéseként.

17.45 |
A csapatok visszavonultak az öltözőbe.

A mérkőzés játékvezetője Szabó Zsolt, segítői: Kispál Róbert és Farkas Balázs. A sípmester legutóbb a bajnokság 13. fordulójában a Budapest Honvéd (1-2) elleni mérkőzésünkön működött közre.

A hétvégén eddig nem termett sok babér a Diósgyőrnek, a DKSK nem jutott az NB I legjobb nyolc csapata közé, míg a DVTK-Vénusz elszenvedte szezonbeli első vereségét.

Húsz perccel a kezdés előtt a T-Dance a pályán.

A héten bejelentették a DVTK-sör „születését” is, a fehérváriak elleni mérkőzésen már ezt csapolják a stadionban. Az üveges és dobozos verzió áprilisban kerül a boltokba, kocsmákba.

A klubvezetés az elmúlt hetekben, hónapokban rengeteget dolgozott azért, hogy az eddiginél is többen tekinthessék meg Gallardoék mérkőzéseit, s törekvéseiket siker koronázta: a K, L, M szektorok megnyitásával 1125-tel több férőhelyet foglalhatnak el a szurkolók.

17.30 |
Már a DVTK is a pályán.

Az első tavaszi mérkőzésen vereséget szenvedett Kecskeméten a DVTK: a találkozó gyakorlatilag tíz másodperc alatt eldőlt. A DVTK nyolc tétmérkőzés óta nyeretlen: legutóbb november 9-én, a Mezőkövesd elleni Ligakupa találkozón sikerült begyűjteniük a három pontot.

A vendégek a harmadik helyen állnak a tabellán a Győri ETO és a DVSC mögött, 35 ponttal.

Már a 12 órai nyitás után sorok kígyóztak a stadion előtt a belépőkért, egyelőre gyülekeznek a szurkolók. A sörterasz is délben nyitott a Gombánál, mely eddig jegyárusító helyként üzemelt. A mérkőzés előtt a drukkerek már „ismerkedtek” a hellyel.

17.20
| A Videoton játékosai már melegítenek.

A névsorból kiderül, Igor Gal nem tudta vállalni a játékot. A hátvédet Kecskeméten kellett lecserélni sérülés miatt.

Pénteken indult a DVTK roadshow, mely nagy sikert aratott az első állomáson, Edelényben. Cikkünk itt olvasható a közönségtalálkozóról.

A Diósgyőr a következőképpen kezd a Videoton ellen: Farkas B. – Vági, Budovinszky, Nagy T., Gohér – Sekour, Abdouraman – Gallardo, Fernando, Luque – Seydi. A kispadon Rado¹, Arze, Vadász, Csirszki, Tisza, Frizoni és Dobos foglal helyet.

A DVTK tartalék hazai környezetben kapott ki 3-0-ra a Maglódtól a ma délutáni mérkőzésen.

A mai a 26. élvonalbeli összecsapás a két vidéki fellegvár között Miskolcon, a mérleg 25 mérkőzésen 11 diósgyőri győzelem, 3 döntetlen, 11 vendégsiker, 30 rúgott és 26 kapott gól a DVTK szemszögéből.

DVTK–Videoton 0–2 (0–1)
Miskolc, Diósgyőri stadion, 8000 néző. V: Szabó Zs. (Kispál R:, Farkas B.).
DVTK: Farkas B. – Vági, Budovinszky, Nagy T., Gohér – Sekour, Abdouraman – Gallardo, Fernando, Luque – Seydi. Vezetőedző: Benczés Miklós.
Videoton: Bo¾oviæ – Brachi, Vinicius, Caneira, Szolnoki – Oliveira, Mitroviæ, Sándor, Tóth B., Walter – Torghelle. Vezetőedző: Paulo Sousa.
Csere: Sekour helyett Tisza (60.p.), Vági h. Arze (79.p.), illetve Torghelle h. Nikolics (70.p.), Oliveira h. Gyurcsó (82.p.), Sándor h. Vaskó (90.p.).
Gól: Vinicius (3.p.), Nikolics (73.p.).
Sárga lap: Sekour (12.p.), illetve Szolnoki (34.p.), Brachi (80.p.), Walter (85.p.), Vaskó (90.p.).
Piros lap: Brachi (88.p.).

Statisztika: DVTK – Videoton
Lövés (kapura):
6 (2) – 7 (4)
Szöglet:
2-4
Szabálytalanság:
17-16
Les:
4-5

Soós Péter
fotó: Mocsári László