Ugrás a tartalomra

Bemutatták a JESZ jelöltjét

Létrehozva
A Jólét és Szabadság Demokrata Közösség is indít jelöltet az április 22-i, időközi önkormányzati képviselőválasztáson a 2. számú választókerületben. Csanálossi Bélát hétfőn mutatta be a párt elnöke.
csanalosi-bela-120312ml_9.jpgA Jólét és Szabadság Demokrata Közösség (JESZ) 2011 áprilisa óta működik hivatalosan, mint a Magyar Demokrata Fórum jogutódja. Zsíros László megyei elnök elmondta, ez az első választás, melyen lemérhetik, hol tartanak, mekkora a támogatottságuk.

A párt helyi vezetője mutatta be Csanálossi Béla (képünkön jobbról) nyugdíjas pedagógust. A jelölt 23 éve lakik Martin-kertvárosban, két felnőtt gyereke szintén a körzetben él. Évekig tanított Szirmán, majd a Lévay József Református Gimnáziumban fejezte be pályáját. 2002. és 2004. között az önkormányzat oktatási bizottságának külsős tagja, elmondása szerint mindig az MDF színeit képviselte.

– Egész életemben szolgálatnak tekintettem a pedagógusi pályát, és ezt vallom a politikáról is. Oka van annak, hogy a politikusok a sereghajtók a közvélemény-kutatáson alapuló népszerűségi listákon. Hazánk súlyos morális válságban szenved, hatalmas a szegénység, a középréteg elvékonyodott – mondta Csanálossi Béla.A jelölt tervei közt szerepel egy jelzőlámpa építtetése a Balaton utcán, valamint egy kerékpárút építése. Csanálossi Béla hozzátette: programja szolid, de Miskolc jelen gazdasági helyzetében nem is tehetne felelőtlen ígéreteket.

Giákné Bobály Judit decemberi halálát követően üresedett meg az önkormányzati képviselői poszt, és írtak ki választást április 22-ére.

S. P.
Fotó: Mocsári L.