Kovács László Csaba Közterület-felügyeleti és Rendészeti Osztályának vezetője elmondta, az ellenőrzés sorozat az Avason kezdődött, azóta már ismételték azt a belvárosban, Diósgyőrben, társasházas övezetben, ezt követően tértek vissza a város legnagyobb lakótelepére.

– A hétfői akcióban 13 közterület-felügyelő, 1 rendőr, a szociális osztály két munkatársa, valamint a MIVÍZ, MIHÕ és a társasházakat kezelő MIK Zrt. két-két dolgozója vett részt – mondta Kovács László Csaba.
Mint mondta, az ellenőrzés során – ahogy eddig mindig, és vélhetően ezután is – elsősorban visszatérő problémákra fókuszáltak úgy, mint a lakcímbejelentésre, a csendháborításra vagy a szemetelésre. Mint a közterület-felügyelet vezetője elmondta, az akció mindenképpen sikeresnek mondható, a miskolciak már ismerik azt, tudnak róla.
– Tapasztalataink szerint, aki normális, rendezett életet él az örül az akció-sorozatnak, hiszen ez az ő érdeküket szolgálja, aki pedig nem az is felkészül rá, igyekeznek legalább a lakást rendbe tenni – mondta Kovács László Csaba.
Tajthy Á.