Ugrás a tartalomra

Emberi csontokat találtak erdőirtás közben

Létrehozva
Feltételezhetően emberi csontokat találtak erdőirtás közben Jászberény külterületén; a csontokat, köztük egy koponya részeit szakértők vizsgálják - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője kedden az MTI-vel.
Szabó Zita elmondta: a csontokat múlt pénteken egy munkagép fordította ki a földből; a rendőrség egy helyi lakos bejelentése alapján értesült az esetről.
    
Az ügyben egyelőre közigazgatási eljárás folyik. Ennek keretében a szakértőktől többek között arra is választ várnak, hogy erőszakos cselekmények nyomai felfedezhetőek-e a csontokon - tette hozzá a szóvivő.

MTI