Ugrás a tartalomra

Útlezárások, terelések március 15-én

Létrehozva
Rendőri irányítás mellett forgalomterelések lesznek Miskolcon nemzeti ünnepünk méltóságteljes megemlékezései miatt március 15-én. Az ünnepségek miatt – az elmúlt évekhez hasonlóan – időszakosan változik néhány autóbusz útvonala is.
Dobos Tímea, a polgármesteri hivatal sajtószóvivőjének közlése szerint 10 órától 11 óráig a Petőfi téren az Arany János tér elejétől a Jókai utca – Szeles utca – Kazinczy utca kereszteződéséig le lesz zárva az út.

11 órától a NAV előtti kereszteződés, valamint a Kazinczy utca Petőfi tértől a Batthyányi utcáig terjedő szakaszán mindkét sáv és a Batthyányi utcai kereszteződés lesz lezárva.

11.15-től  a koszorúzások időtartama alatt a Batthyányi utcán, a Palóczy utcán, a Dózsa György utca kereszteződéséig lesz útlezárás.

Terelőúton az MVK


11.35 és 11.50 közötti időtartamban a Városház téren a Széchenyi szobor koszorúzása alatt, valamint az ünneplő tömeg Erzsébet térre való átvonulása idején leáll a villamosforgalom, ugyanezen az útszakaszon 12.15 és 12.25 között – amikor az ünneplők az Erzsébet térről visszatérnek a Szent István térre – szintén nem közlekednek a villamosok.

A fentieknek megfelelően az adott útvonalon járó autóbuszok útvonala is változik az ünnepségek alatt – ezt már Csontos Ágnes, az MVk Zrt. PR-főmunkatársa közölte.

A 14H-s autóbusz körülbelül 9:50 és 11:00 között a Hejőpark irányába nem érinti a Petőfi tér megállót, helyette a Miskolc Plaza megállóban áll meg.

 A 11-es járat nagyjából 11:00 és 11:30 között egyik irányban sem érinti a Kazinczy utca és a Szemere kert megállóhelyeket, helyettük a Búza térről indulva a Petőfi téren és a Dózsa György utca sarkán, Bábonyi-bércről indulva a Dózsa György utcai 1-es megállóhelyen és a Petőfi téren áll meg.

A 38-as autóbusz körülbelül 11:00 és 11:30 között a Kazinczy utca helyett a Petőfi téren, a Szemere kert helyett a Dózsa Görgy utca megállókban áll meg.

Végül pedig a 7-es autóbusz a felsőzsolcai megemlékezések okán 9:30 és 11:30 óra között Felsőzsolca irányába Felsőzsolcán, a Hősök tere és a Kassai u. megállók helyett a felsőzsolcai körforgalom előtti Volán megállóban, a Dózsa Gy. u. helyett a Polgármesteri Hivatal előtt található Volán megállóban áll meg.. A Búza tér irányába nem érinti a Kassai u, Hősök tere megállókat. Helyettük a Felsőzsolca irányában lévő Kassai u., Dózsa Gy. u. megállókban és a közbeeső Volán megállókat használja.

Menetrendi változások

Március 15-én munkaszüneti napi menetrend szerint közlekednek a járatok, a villamosok és a 35-ös autóbuszok vasárnapi menetrend szerint járnak. A 0V villamosok helyett villamospótlók közlekednek, a 44-es, és az ingyenes járatok nem járnak, valamint a menetrendben aláhúzott 7-es járatok sem érintik az Auchan áruházat.

Március 16-án munkaszüneti napi menetrend szerint közlekednek a járatok, a villamosok és a 35-ös autóbuszok szombati menetrend szerint járnak. A 0V villamosok helyett villamospótlók közlekednek. A 44-és ingyenes járatok pénteki menetrend szerint közlekednek.

Ennek megfelelően március 24-én, szombaton viszont a munkanap csere miatt munkanapi menetrend szerint közlekednek az autóbuszok és villamosok. A 44-es és ingyenes járatok a szokásos szombati napi menetrend szerint közlekednek.

A 0VP autóbusz 15-én és 16-án az Újgyőri főtér  és a Vasgyár vá. között  az Újgyőri főtér– Vasgyári út – Vasgyár vá. – Fürdő u. – Első u. – Újgyőri főtér vá. Útvonalon közlekedik.

A járatok az alábbi megállóhelyeken állnak meg: Újgyőri főtér (6-os felszállóhely), Vasgyár vá. (a Fürdő utcán kijelölt VP megállóhely), Újgyőri főtér.A villamosokról a 0VP-re átszállva a menetjegyek kezeletlen végét az autóbuszon ismételten érvényesíteni kell.

Másképp tartanak nyitva a jegy- és bérletpénztárak


Az MVK Zrt. jegy- és bérletpénztárai március 15-18. között munkaszüneti napi nyitvatartási idő szerint tartanak nyitva. Továbbá az utasok zökkenőmentes kiszolgálása érdekében március 16-án és 17-én az Avas városközpontban lévő pénztár is nyitva tart reggel 7 és délután 2 óra között.

A Közönségszolgálati Iroda március 16-án és 17-én zárva tart.

Március 24-én, szombaton a bérletpénztárak munkanapi nyitvatartási idő szerint, a Közönségszolgálati Iroda pedig 8.30-13.30 között tart nyitva.

T.Á.