Mint arról portálunk is beszámolt, az ellenzéki képviselők a februári közgyűlés napirendjei közé szerettek volna javaslatot benyújtani vizsgálóbizottság felállításáról, amelynek célja a holding öt vezetője számára kiutalt év végi jutalom kivizsgálása lett volna. Csiszár Miklós, Miskolc jegyzője szerint azonban az írásszakértő úgy nyilatkozott, megkérdőjelezhető az indítványon szereplő aláírások hitelessége. Az ügyben a Jogi Bizottság akkor rendkívüli ülést tartott, melyen úgy döntöttek, hogy a vonatkozó Szervezeti és Működési Szabályzat értelmében, az indítvány nem alkalmas rá, hogy a közgyűlés döntsön róla, napirendre tűzi-e vagy sem. Később magánokirat-hamisítás bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt feljelentést is tett a jegyző, mivel véleménye szerint alakilag hamis sürgősségi indítványt adott be a szocialista frakció. A jutalmazás ügyében a Miskolc Holding Zrt. igazgató tanácsa is megszólalt, kijelentve, teljesen jogszerűen szavazták meg a vezetők eseti jutalmazását, ennek ellenére vissza kell azt fizetniük.

Szerdán délelőtt a Városház téren gyűlt össze az MSZP frakció, ahol Földesi Norbert frakcióvezető elmondta, véleményük szerint tudatos károkozás az, amit a jegyző tett.
Kijelentette: nem igaz, hogy jutalom és prémium stopot rendeltek volna el a Miskolc Holdingnál. Vécsi Györgytől, a holding elnökétől a frakció a jutalmak visszafizetésének bizonylatát kérte, míg Kapás Katalintól, a holding jogászától arra nézve adatokat, hogy milyen egyéb jutalom, béren kívüli juttatás kifizetések, illetve szolgálati lakás juttatások történtek a tagvállalatoknál – ám egyiket sem kapták meg. Földesi Norbert arról is szólt, hogy decemberben már megszavazták a holdingnál, illetve egyes tagvállalatoknál az április-májusban kifizethető jutalmak összegét, ami összességében több mint háromszáz millió forint.

Ezért ismét felszólították Miskolc polgármesterét, hogy vonja le a következtetéseket és tegye meg a szükséges lépéseket, vagyis távolítsa el a holding vezetőit. Majd a frakció tagjai a tájékoztató végén aláírták az újabb közgyűlési javaslatukat, amelyet a jövő heti képviselőtestületi ülésre ismét benyújtanak.
H. I.