Ugrás a tartalomra

Feltöltötték a Tisza-tavi medencét

Létrehozva
Feltöltötték a Tisza-tavi Ökocentrum 600 ezer liter térfogatú medencéjét. Európa legnagyobb édesvízi akváriumában ez volt az egyik utolsó mozzanat a márciusi műszaki próba előtt.
A Poroszlón készülő turisztikai látványosság májustól már várja a látogatókat - tájékoztatott szerdán a Heves megyei település polgármestere. Bornemisza János elmondta, a következő napokban folyamatosan töltik fel a kisebb medencéket, a hat akvárium összesen 735 ezer liter térfogatú.
    
Folyamatban van a vidrashow helyének kialakítása is.
    
A poroszlói, Tisza-tó melletti beruházás az Észak-Magyarországi Operatív Program (ÉMOP) turisztikaiattrakció-fejlesztés pályázati támogatásával valósul meg 2 milliárd 200 millió forintos beruházásban.
    
A márciusi műszaki próba után április 27-re tervezik a komplexum üzembe helyezését, amely így 28-tól várja a látogatókat. A polgármester hozzátette: noha kéthetes fagy lassította a munkát, biztosra vehető, hogy május elején nyitnak.
    
Az akváriumok a négyszintes épület alagsorában kaptak helyet, a medencéket a próbák után telepítik be növényekkel, halakkal. Az épületben 3D-s mozi, terráriumokból, akváriumokból álló tematikus kiállítás is várja a látogatókat. Ezek a kiállítások az első szint üveg járófelületeiről is megtekinthetők.
    
Információs pultot, büfét, ajándékboltot, konferenciatermet, gyermekmegőrzőt is kialakítottak, de többek között Földinfó-pont is várja a gyerekeket, akik mikroszkópon keresztül vizsgálódhatnak.
    
Az épület és a tó mellett hét hektáros területen rendezik be az ökocentrum állattartótereit, ahol rackajuhokat, aranysakálokat, réce- és gémféléket láthatnak az érdeklődők. A terület tanösvényjellegű pallóúton is bejárható.
    
Megnézhetik majd a Poroszlóra érkezők a békák és a teknősök tavát. Lesz dámvadsimogató, 5 ezer négyzetméteren fűzfalabirintus, és 7 emeletes, 23,8 méter magas kilátó.
    
Az akadálypálya mellett kiépítettek három játszóteret is. Ezek közül a szigetekkel tarkított, 35-40 centiméter mélységű vizes játszótéren a kicsik tutajokkal érhetik el a várat.
    
A Tisza-tavon öt, kerekesszékkel is megközelíthető, akadálymentes horgászhelyet létesítettek. A kirándulók GPS segítségével 12 beprogramozott vízi, kerékpáros és csónakos útvonalat járhatnak be.
    
Mint Bornemisza János elmondta, mindezzel 11 éves terv valósul meg Poroszlón.

MTI