A megemlékezés virágait helyezte el Görgey Artúr szobránál Miskolc Megyei Jogú Város önkormányzatának nevében Kákóczki András, a Kulturális, Idegenforgalmi és Városmarketing Osztály vezetője, Papp Zsolt, a Humán Főosztály vezetője, valamint Némedi Varga Zoltán, a Miskolci Kulturális Szövetség Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója. A Miskolci Egyetemet képviselve Deák Csaba, az egyetem stratégiai és fejlesztési rektorhelyettese és Kertész Tamás, a Hallgatói és Doktoranduszhallgatói Önkormányzat alelnöke helyezett el koszorút a szobornál. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Múzeumi Igazgatóság nevében Pusztai Tamás, megyei múzeumigazgató, és Tóth Arnold, megyei múzeumi igazgatóhelyettes emlékezett meg a hősökről az emlékezés virágainak elhelyezésével.

A Szabó Lőrinc Általános és Német Két Tanítási Nyelvű Iskolát képviselve Egyed Zsoltné, igazgató, valamint Lázár Gyuláné, alapító igazgató koszorúzta meg Görgey Artúr szobrát.
A koszorúzás után Kákóczki András invitálta a további ünnepi műsorra Miskolc lakosságát. Mint mondta, mindenkit sok szeretettel várnak a városi központi ünnepségekre, melyekre civil kulturális egyesületeket kértek fel, és megpróbálják az embereket bevonni a március 15-ei utcai forradalmi hangulatba. melyeknek célja az, hogy közelebb hozzák az embereket a megemlékezéshez.

– Az a célunk, hogy az ünnepélyesség mellett kicsit közelebb hozzuk a koszorúzást és az emlékezést az emberekhez – mondta az osztályvezető.
Kujan I.
Fotó: Mocsári L.