A Himnusz közös eléneklése után Szegedi Márton nyitotta meg a felszólalók sorát. Mint fogalmazott: a téli fagyok, a testet lelket próbára tevő mínuszok után ismét itt a tavasz, a megújulás, a megtisztulás időszaka. - Megtisztulni pedig van mitől, hiszen a magyarság tele már oly régen tart. Nemzetünket létezése óta birodalmak akarják uralni. Németek, törökök, osztrákok, oroszok ma pedig a nemzetközi tőke birodalma akar bekebelezni bennünket földestől vizestől, testestől, lelkestől – fogalmazott a politikus. - A magyar virtus, a magyar lélek soha nem tűrte az alávetettséget, soha nem tűrte, hogy idegen nemzetek mondják meg neki, mikor és mit tegyen. Mi magyarok szabadnak születtünk, és ehhez minden körülmények között ragaszkodunk – folytatta Szegedi Márton, aki szerint, végignézve a dicső ősök, a 48-as hősök nemzedékén, óhatatlanul adja magát a kérdés: vajon a ma nemzedéke hagy-e hátra ünnepelni valót az utókor számára? Az elnök az úgynevezett rendszerváltó elit felelősségét hangsúlyozta abban, „hogy az elmúlt 22 évben nem közelebb, hanem egyre távolabb kerültünk a hőn áhított szabadságtól.”

- Akárcsak a természetnek, úgy a politikai közéletnek is meg kell tisztulnia bizonyos időközönként. Ezt a megtisztulást 164 évvel ezelőtt a reformkor jelentette, amely 1848. március 15-ében csúcsosodott ki. Akkor a magyar nép egyszerű, radikális formáját választotta a megtisztulásnak: erőt mutatott, és meghátrálásra
kényszerítette a diktatúrát – emelte ki Szegedi Márton, aki szerint érdemes belegondolni, hogy a mai vezető politikai erők, véleményformálók hogyan kommentálnák a márciusi ifjak 164 évvel ezelőtti akcióját, ha az ma lenne? Bizonyára úgy, hogy "szélsőségesek maroknyi csoportja randalírozik az utcán".- A márciusi ifjak, ha ma élnének, a Magyar Gárda első sorában masírozva követelnék az EU-ból való kilépésünket, a gyarmati láncok lerázását, a sajtó szabadságát, a politikusbűnözők elszámoltatását – hangoztatta a politikus, aki úgy fogalmazott: azok, akik ma 1848 március 15-ét ünneplik, talán maguk sem tudják, de nem tesznek mást, mint a Jobbik-ot és a Magyar Gárdát éltetik. Szegedi Márton szerint ma egyedül a Jobbik az a politikai erő, amely nyugodt szívvel ünnepelheti március 15-ét anélkül, hogy bármikor is meghazudtolta volna annak szellemét.
A további felszólalók ugyancsak párhuzamot vontak az 1848-as események, és a mai helyzet között. Bírálták az országot eladósító, a válságot előidéző erőket, és az EU-ból való kilépést szorgalmazták. Murányi Levente egyebek mellett történelmi epizódokkal szemléltette, hogy már Kossuth-ék idejében is komoly nemzetközi háttér-erők dolgoztak azon, hogy megakadályozzák az önálló magyar gazdaságpolitika kialakítását, a nemzet megerősödését, önálló fejlődését – akárcsak ma. Murányi Levente szerint "Trianon nem egy esemény volt, hanem egy folyamat része", amely a magyarság ellen már jóval korábban elkezdődött, és amely ma is tart. Az alelnök a lengyelek példáját hozta fel, akik képesek voltak talpra állni, korábbi válságos helyzetükből, mert volt hitük, bátorságuk, nemzettudatuk. Szepesi S.
Fotó: Juhász Á.