Ugrás a tartalomra

Patkó Gyula: „a magyar önazonosság ünnepe március 15-e”

Létrehozva
– Emlékezni, ünnepelni jöttünk. Ünnepelni minden magyar ünnepét. Március 15-én a magyar önazonosságot is ünnepeljük, aki 1848-49 eseményeit ünnepli, az része a nemzetnek akárhol is él a világon – mondta ünnepi köszöntőjében Patkó Gyula, a Miskolci Egyetem rektora.Mint mondta, a március 15-i ünnepségnek fontos üzenete van a fiatalokhoz, az ifjúsághoz, hiszen 1848-ban is a fiatalok kezdeményezték a szabadságharcot. – Ma nem a forradalmak, hanem a csendes építőmunka idejét éljük, a hazáért azonban tenni, kell. Az kívánom, hogy a mai „márciusi ifjak” úgy szeressék hazájukat, hogy tanulnak, hogy tesznek érte, dolgoznak érte a legjobb tudásuk szerint. Így őrizhetjük meg igazán ma 1848 eszméjét, vívmányait – hangsúlyozta Patkó Gyula.
– Emlékezni, ünnepelni jöttünk. Ünnepelni minden magyar ünnepét. Március 15-én a magyar önazonosságot is ünnepeljük, aki 1848-49 eseményeit ünnepli, az része a nemzetnek akárhol is él a világon – mondta ünnepi köszöntőjében Patkó Gyula, a Miskolci Egyetem rektora.

marc15_egyetem_120314_ja_3.jpg

Mint mondta, a március 15-i ünnepségnek fontos üzenete van a fiatalokhoz, az ifjúsághoz, hiszen 1848-ban is a fiatalok kezdeményezték a szabadságharcot.
 
– Ma nem a forradalmak, hanem a csendes építőmunka idejét éljük, a hazáért azonban tenni, kell. Az kívánom, hogy a mai „márciusi ifjak” úgy szeressék hazájukat, hogy tanulnak, hogy tesznek érte, dolgoznak érte a legjobb tudásuk szerint. Így őrizhetjük meg igazán ma 1848 eszméjét, vívmányait – hangsúlyozta Patkó Gyula.

marc15_egyetem_120314_ja_1.jpg

A hallgatók rövid ünnepi műsorát követően Tihanyi László, a Műszaki Földtudományi Kar dékánja a Miskolci Egyetem elődjének, a selmecbányai akadémiának (oktatóinak, hallgatóinak) a forradalom és szabadságharcban betöltött szerepéről beszélt. Korabeli dokumentumok alapján felidézte az akadémia szabadságharc előtti napjait, szólt annak történetéről. Mint mondta, az akadémia magyar oktatási intézménnyé válásának feltételeit az 1848-as események teremtették meg, és néhány évtizedes visszaesés után ennek a kiegyezés idején, 1867-ben beért a gyümölcse, onnantól pedig az első világháborúig a selmecbányai akadémia második aranykorát élte.

Preview Image


– Nagy öröm számomra, hogy professzor elődeim ezt az ünnepet választották ki arra, hogy a jól tanuló hallgatóinkat elismerjük, megjutalmazzuk – hangsúlyozta Tihanyi László. Mint mondta, napjainkban is fontos, hogy a hallgatók helytálljanak, csak ma nem harcban, forradalomban, hanem a tanulásban és később a munkában van szükség helytállásra.

marc15_egyetem_120314_ja_4.jpg

– Akik ma átvették az emlékérmet, már bizonyították, hogy a tanulásban helyt tudnak állni. Kívánom, hogy az egyetemről kikerülve, ugyanilyen eredménnyel álljanak helyt a munkájuk során is – zárta Tihanyi László.

A beszédeket követően karonként átadták a tanulmányi emlékérmeket, illetve könyvjutalmakat a jól teljesítő hallgatóknak. Az ünnepségen részt vett Kiss Gábor, Miskolc alpolgármestere, Bogyai Ferenc, városi rendőrkapitány, illetve több városi, megyei, illetve regionális intézmény képviselője is.

Tajhy Ákos
Fotó: Juhász Ákos