Mint az alakuló ülésen elhangzott, 2009 novemberében a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia Miskolci Területi Csoportja (SZIMA MTCS) elültetett egy diófát a Feledy-ház kertjében – itt lesz majd a Múzsák Kertje, amit a művészek találkozóhelyének szánnak. A fa az együvé tartozást jelképezi Bodonyi Csaba, a területi csoport elnöke szerint, aki azt is elmondta, az idősebbek számára a hagyományok visszaállítása, a fiatalabbak számára pedig új hagyomány teremtése volt a cél.

Május 18-ára tervezik a kert avatását, és szeretnének egy lexikon-szerű összefoglalót is kiadni, amely a korábban a kertben elhelyezett táblákon található neveket tartalmazza, és röviden be is mutatja a művészeket.
– Egyrészt emlékhely, élő és nem élő művészek bemutatóhelye, másrészt szeretnénk foglakozni tehetséggondozással is, de ezt majd a társadalmi vezetésnek kell eldöntenie, hogy milyen irányba halad, ez még nagyon a kezdeti stádiumban van – mondta Balázs István, a Múzsák Kertje Baráti Kör elnöke.

Az elképzelés támogatására miskolci művészetpártolók, civil összefogással egy baráti kört szerveztek, hogy segítsék a Múzsák Kertje Alapítvány működését. A 12-ei alakuló közgyűlésen megjelent tagok kézfelnyújtással elfogadták az alapszabályt, megszavazták a 20 fős társadalmi vezetőséget, melynek a tagok összefogása a feladata, valamint megválasztották a baráti kör elnökségét is. Balázs István megköszönve a bizalmat konkrét teendőikről beszélt, így a kerti bútorok tervezéséről és kivitelezéséről, valamint elmondta, a kertben található kút rendbetétele áll még előttük.
Az alakuló közgyűlést követően Bán András műkritikus, a SZIMA MTCS ügyvezető alelnöke megnyitotta Urbán Tibor akadémiai székfoglaló kiállítását a székház könyvtárában. A képzőművész rengeteg díjat és kiállítást tudhat a magáénak, a Miskolcon most látható képei elmondása szerint finom kis ízelítőt adnak művészetéből.
Kujan I.
Fotó: Mocsári L.