A Petőfi térről huszárok felvezetésével a több száz fős ünnepi menet Batthyányi Lajos, a mártír halált halt, első szabadon választott magyar miniszterelnök emléktáblájához vonult és elhelyezték a hálás utókor koszorúit. Ezt követően lerótták kegyeletüket Deák Ferenc, a haza bölcsének a szobra, Lévay József költő szobra, Szemere Bertalan miniszterelnök szobra, Petőfi Sándor, a forradalom költőjének és hősi halottjának az emléktáblája, majd végül Széchenyi István, a legnagyobb magyar szobra előtt. Itt sokan várták és csatlakoztak az ünnepi menethez és együtt vonultak Kossuth Lajos, a forradalmi Magyarország kormányzójának a szobrához.
Út közben amatőr színészek osztogatták a 12 pont reprint kiadását, fennhangon kiabálták az egykori követeléseket. Az emlékhelyeken miskolci középiskolás diákok, kezükben nemzeti színű zászlóval álltak díszsorfalat. A tavaszi napsütésben kényelmes tempóban, az ismerősökkel beszélgetve haladt az ünnepi menet. Sokan fotózták a koszorúzásokat, illetve a színes egyenruhában feszítő, délceg huszárokat. A megemlékezések közben sok kisgyerek áhítattal bámulta a lovasokat, a bátrabbak meg is simogatták a nyugodtabb lovakat.
– Elébb egy nagy dolog vár reá. Meg kell a hazát mentenie. Magyar név becsületét fenntartania; tekintélyét megalapítani, szabadságát és önállását megszilárdítania, hogy sem ármány, sem árulás, sem vak szenvedély, sem hódítási vágy, ne merjen hozzányúlni – idézte az Erzsébet téri megemlékezés ünnepi szónoka, Sebestyén László, Diósgyőr országgyűlési képviselője megyénk nagy szülöttét, Kossuth Lajost, majd áttért 1848 tavaszára, amikor is kitört a népek tavasza, Franciaországtól Magyarországig forrt fél Európa.
–1848 a történelem zaklatott korszaka. Így van ez akkor, mikor az emberek élete gyökeresen változik meg, mikor az útkeresés végén a szokásosnál nagyobb változás következik be. Mikor egy nemzetnek lesz elege a felülről jövő külső utasításokból. 1848-ban a magyarok mertek szembeszállni egy olyan rendszer ellen, amelyben nem a magyarok érdekei érvényesültek, nem a magyarok irányították Magyarországot. A történelem, mint azt jól tudjuk, ismétli önmagát. Így volt ez akkor is, 56’-ban is, 90’-ben is és így megy ez ma is – vont párhuzamot Sebestyén László a sorsfordító események közt.
– A magyar nemzet akkor összefogott és egyként mondta: rabok tovább nem leszünk. Egyként mondta, idegen érdekek nélkül, nem mámorította el őket sem a gazdagság, sem a mástól való függőség. Aki magyar volt kiállt a magyarokért, aki nem volt magyar, az magyar akart lenni, mert egy világot nyűgözött le a 48’as forradalom és szabadságharcban egy nemzet egysége. Minden nap úgy kell cselekednünk, hogy gyermekeinknek is maradjon abból, ami most a mienk. 48’ban úgy cselekedtek, hogy arra gondoltak: legalább gyermekeinknek legyen jó, tegyünk azért, hogy nekik más legyen. Nekik jobb legyen.
– Minden magyarnak közösen kell kiállnia Magyarországért. Mi kiálltunk Magyarországért az Európai Unióban, kiálltunk és kiállunk a magyar emberekért – utalt arra, hogy manapság is meg kell küzdenünk a nemzetet megillető helyért. – A 48’-as magyarok is kiálltak Magyarországért. Kiálltak azért, hogy Magyarországon a magyarok döntsenek, és ne a fejük fölött a bécsi udvar. –1848-ban, csak úgy, mint ma is, a cél egy régmúlt rendszer lezárása. Azé a rendszeré, mely a magyar nemzetet szétszakította, mely nem a magyarokról szólt. Le kell zárni azt a korszakot, amiben a magyart saját hazájában gyötri a honvágy.
– A 48’as magyarok mertek elindulni, mertek szembeszállni, mertek magyarok lenni. Szembeszálltak és kiálltak azért, amit vállaltak. Õk kiálltak az országért, kiálltak a sajtószabadságért, a 12 pontért. Amikor a márciusi ifjak megfogalmazták a maguk 12 pontját, azzal a 12 ponttal meghatározták azt a 12 lépést is, mely a legfőbb célhoz vezet. Hogy: „Legyen béke, szabadság és egyetértés!” Ezek a szavak az erőt jelképezik, de tettekbe formálódva a világot rengetik meg.
– Eljött ismét a március. Eljött az az idő, amikor a természettel együtt mi is megújulunk, magunkba szívjuk a tavasz első napsugarainak erejét, és újult erővel munkába állunk, hogy Magyarországot kihúzzuk abból a mélységből, ahová 8 év idegenszívű kormányzása juttatta. Mikor Petőfi Sándor tollat ragadva megírta a Nemzeti Dalt, mintha a jövőt írta volna meg, azt a jövőt, amiben az események mindig megismétlik önmagukat, ahol a magyarnak állandóan saját országáért kell harcolnia. Nekünk, magyaroknak, akik tisztelve szeretik hazájukat, egy dolgunk van. Hogy merjünk szabadok lenni. Szabadok lenni 48’-ban, 56’ban, 90’ben, és ma 2012-ben is.
– Talpra magyar! Talán még sosem értékeltük ezt a két szót ennyire nagyra, soha nem éreztük még ennyire jelentőségét, mint ma. Talpra magyar! Érezzük az erejét, érezzük benne az elkötelezettséget a nemzetünk iránt és Magyarország iránt. Semmilyen érdekek között, érdekek mentén saját hazánkat elárulni nem szabad, mert az még békeidőben is hazaárulás. Tudták ezt 48’-ban, tudták ezt 56’ban, a rendszerváltáskor és ma is tudják azok, akiknek a szíve igaz magyar. Tisztelet a bátraknak, akiket a szeretet vezetett, a haza szeretete, mert tudták, gyűlölködésre hazát építeni nem lehet – zárta ünnepi beszédét egy politikai bölcselettel Sebestyén László országgyűlési képviselő.
Preview Image
Ezt követően Kossuth Lajos első teljes alakos magyarországi köztéri szobrának lábazatánál elhelyezték az utókor háláját jelképező koszorúkat. Elsőként Miskolc Megyei Jogú Város nevében Kriza Ákos polgármester, Csiszár Miklós jegyző, Pfliegler Péter és Kiss Gábor alpolgármesterek koszorúztak, majd Patkó Gyula, a Miskolci Egyetem rektora, Sebestyén László és Csöbör Katalin országgyűlési képviselők, valamint számos párt és társadalmi szervezet képviselője helyezett el koszorút. A Szózat közös eléneklésével ért véget a megemlékezés az Erzsébet téren. Tárogató kíséretében indultak tovább a családok a Szent István térre, miközben három legény néptáncot lejtett.
Preview Image
A Szent István téren igazi vásári forgatag van, árusokkal, dél lévén sokan falatoztak. A parkos hátsó részen a huszárok is ebédeltek, a pihenő lovak hátára egy-egy bátrabb gyereket is feltettek. A 48-as lengyel önkéntesekre emlékét ápoló Wysocki Légió Hagyományőrző Egyesületet korhű lengyel egyenruhába öltözött tagjai felkérték Kriza Ákos polgármestert, hogy süsse el a tarack ágyút, amely nagy dörejjel lőtt füstoszlopot az égbe. Ízelítőt adott a nézelődőknek milyen lehetett a csata dübörgése mikor több tucat ágyú bömbölt, puskák százai lőttek egyszerre…
