Ugrás a tartalomra

Huszártábor és koncertek a Szent István téren – idén is nagy volt az érdeklődés

Létrehozva
A koncertek mellett sok színes program várt kicsiket és nagyokat a Szent István téren felállított Huszártáborban egészen délután ötig. A Fügedi Márta Népművészeti Egyesület XIX. századi vásári hangulatot teremtett a mesterségek bemutatójával és családi, kézműves foglalkozásokkal.

Preview Image


Népszerűek volt – főként a gyerekek körében – a kisgyőri huszárok és lovaik a tér végében a gesztenyefák alatt. A huszárok bemutatták az érdeklődőknek a huszárviseletet, illetve fegyvereiket és a huszártábori életet, sőt a lovakra is fel lehetett ülni bárkinek. A térre érkezett a Wysloczki Légió is, akik a lengyel gyalogos csapat tábori életét mutatták meg a szabadságharc idejéből. A tábori élet keretében a légió alaki, fegyver- és harcászati bemutatót tartott morzsárágyúval, puskával, pisztollyal, óránkénti ágyúlövéssel.

csaladinap_120315_ja_36.jpg

A gyerekek kedvence azonban a tulipános népi játékpark volt, ahol kézzel hajtott körhinta, népi fajátékok, interaktív foglalkozások várták főként a legkisebbeket. Ugyanilyen népszerű volt az 1848-as játszóház, a Csodalmalom Bábszínház valamint Becze Juli és a Manómanufaktúra szervezésében. A játszóházban lehetőség volt 48-as képkirakóval játszani, de lehetett készíteni csákót, tarisznyát, kokárdát, nemzeti színű virágot és arcfestés is volt.
A (To)borozóban pedig finom ételek várták azokat, akik a programok közben megéheztek.

Preview Image


A minap.hu által megkérdezettek jól érezték magukat a rendezvényen, ahol egyébként egész nap nagyon sok érdeklődő volt.

– Szerencsénk van ezzel a jó idővel, hozzáad ez a rendezvény egyébként is jó hangulatához. Ha szétnézek, egy mosolygós tömeget látok, itt mindenki vidám, ezek az emberek szeretik egymást, csak alkalmat kell adni nekik, hogy összejöjjenek. Ez a program pedig itt éppen egy ilyen alkalom – mondta érdeklődésünkre Pungor András professzor, akit szintén részt vett a rendezvényen.

pungor_andras_120315_ja.jpg

Cseke Judit családjával minden évben kilátogat a március 15-i rendezvényekre, a hosszú sétát pedig mindig cukrászdában zárják, mivel éppen nemzeti ünnepünkön ünnepli születésnapját is.
– Mivel Budapesten dolgozok így vagy Miskolcon, vagy a fővárosban tesszük ezt, de örülök, hogy idén úgy alakult, hogy itt lehetek, mert nagyon tetszenek a programok, sok érdekes programot találtam itt a Szent István téren – mondta Cseke Judit.

cseke_judit_120315_ja.jpg

Tátrai Attila és Tátrai Attiláné kisgyerekükkel együtt látogatta meg a Szent István téri programokat. Mint mondták minden Miskolcon megrendezett programra el szoktak menni, legyen az március 15-i, augusztus 20-i ünnepség vagy éppen Operafesztivál, esetleg Kocsonyafesztivál.
– Ezeket a családi programokat kimondottan jónak tartjuk. A kislányunknak leginkább a lovak és a nép játszópark tetszett, most pedig a játszóházba indulunk – tették hozzá.

tatrai_csalad_120315_ja.jpg

Pozsár Katalin Gödöllőről családjával érkezett Miskolcra, a hosszú hétvégére, rokonlátogatás céljából. Mint mondta, nagyon jól érzik magukat, és bár nem kimondottan a Szent István térre tartottak, de örülnek neki, hogy rátaláltak a programokra, biztosak benne, hogy egész nap jól érzik majd magukat a rendezvényen.

pozsar_katalin_120315_ja.jpg

Tajthy Ákos
Fotó: Juhász Ákos