A Polgárok Házában tartott eseményen Csizmadia László, a CET elnöke azt mondta, a mozgalom célja a "civil nemzetépítés", civil kontroll gyakorlása Európa felett. Európa szerkezete "recseg-ropog", "a pénzhatalom térdre kényszerített" minden uniós tagállamot - hangsúlyozta. Hozzátette, hogy éppen ezért olyan civil összefogásra van szükség, amely nem bal- vagy jobboldali irányultságú. A Patrióta Európa Mozgalomnak az egész földrészre ki kell terjednie, hogy "ajtót nyisson minden kormány felé" - emelte ki.Tomas Sakievicz, a Gazeta Polska főszerkesztője arról beszélt, hogy hetilapja körül társadalmi mozgalom bontakozott ki, háromszáz klub szerveződött az olvasóikból. Ezeknek a kluboknak a tagjai a patrióta, keresztény értékeket tartják fontosnak - mondta.
Ryszard Kapuscinski, a Gazeta Polska-klubok elnöke kiemelte: a 2005-től alakult klubokhoz olyanok csatlakoztak, akik nem akarnak belépni politikai pártokba, de felelősséget éreznek Lengyelország sorsa iránt. Remélhetőleg hosszú évekig tartó, gyümölcsöző kapcsolatot sikerül kiépíteni a magyar civilekkel - hangoztatta.
Stefka István, a Magyar Hírlap főszerkesztője bejelentette: pénteken együttműködési megállapodást köt a Gazeta Polska és a Magyar Hírlap, hogy segítsék a két ország közötti információáramlást. A dokumentumban kijelentik, mindkét lap elkötelezett a sajtószabadság mellett - hangsúlyozta.
Csizmadia László úgy fogalmazott, reggel befutott "a lengyel expressz" a Nyugati pályaudvarra, csaknem ezer lengyel érkezett, hogy tisztelegjen március 15. emléke előtt, és szolidaritását fejezze ki a magyarokkal, a magyar kormánnyal.
Tomas Sakievicz kijelentette: a lengyelek Magyarországra "a szólásszabadság oázisaként" tekintenek.
MTI

Bodó Barna, a CET alelnöke, az Erdélyi Magyar Civil Szövetség elnöke elmondta, Európában hitelesen kell megjeleníteni minden nemzet érdekeit, és ezért van szükség a Patrióta Európa Mozgalomra.
Stefka István, a Magyar Hírlap főszerkesztője bejelentette: pénteken együttműködési megállapodást köt a Gazeta Polska és a Magyar Hírlap, hogy segítsék a két ország közötti információáramlást. A dokumentumban kijelentik, mindkét lap elkötelezett a sajtószabadság mellett - hangsúlyozta.
Csizmadia László úgy fogalmazott, reggel befutott "a lengyel expressz" a Nyugati pályaudvarra, csaknem ezer lengyel érkezett, hogy tisztelegjen március 15. emléke előtt, és szolidaritását fejezze ki a magyarokkal, a magyar kormánnyal.
Tomas Sakievicz kijelentette: a lengyelek Magyarországra "a szólásszabadság oázisaként" tekintenek.
Az eseményre szóló meghívóban azt írták, "a történelmi lengyel–magyar barátság keretében" több száz lengyel jelezte, hogy a március 15-i ünnepségeken részt kíván venni. Fogadásukat a Civil Összefogás Fórum és a Civil Együttműködési Tanácskozás szervezte, utazási és szállásköltségeiket pedig a lengyelek maguk fedezik.
MTI