Ugrás a tartalomra

Múzeumi bokréta

Létrehozva
A Miskolci Galéria, a Színháztörténeti és Színészmúzeum, a Herman Ottó Múzeum képtára és a felsőhámori Kohászati Múzeum adott otthon csütörtökön a Múzeumi bokréta című családi vetélkedőnek.
Az ünnep alkalmából a múzeumok gyűjteményét is ingyen tekinthették meg az érdeklődők. Az immár második alkalommal megrendezett Múzeumi bokréta keretében valójában bokrétába szedték a miskolci múzeumok 1848-49-es forradalommal és szabadságharccal kapcsolatos emlékeit. A játékban részt vevő családok, baráti társaságok tetszőleges sorrendben járhatták be a gyűjteményeket. A feladatok sikeres megoldásáról pecsétet kaptak az igazoló lapra az állomáshelyeken, a végén pedig névre szóló, díszes oklevelet.

muzeumi-bokreta-120315ml_3.jpg
Természetesen nem állították megoldhatatlan feladat elé a játékban résztvevőket. A galériában, mint egy ügyes felderítőnek a tárlatok közt Máger Ágnes három, a szabadságharc által ihletett alkotását kellett megtalálni és elnevezni azokat. A színészmúzeumban a történelmi Magyarország térképén kellett bejelölni merre is járt vándorszínészként Petőfi Sándor, a forradalmár költő és Petőfi verset szavalni.

A képtárban a műtárgyakban őrzött forradalom fantázianév alatt a szabadságharc fegyvereinek, viseletének, dokumentumainak és a kor művészi ábrázolásának játékos felfedezése zajlott. A gyerekek örömére festegethettek. A Kohászati Múzeumban „Fölkötöm a kardom, fölveszem fegyverem” volt a mottója a vetélkedőnek, amely keretében megismerkedhettek a résztvevők a diósgyőri vasgyár szabadságharcban betöltött (hadianyag szállító) szerepével.

Cs. L.
Fotó: Mocsári L.