Az ünnepség kezdeteként az ünneplők közösen elénekelték a Himnuszt és a Székely Himnuszt. Ezt követően Szotákné Rózsa Éva, az egyesület elnöke mondott köszöntőt. A beszédben azt fejtegette, mit is jelent valójában a hazaszeretet? Véleménye szerint szeretni csak azt tudjuk, amit ismerünk, tehát a hazát is az szereti igazán, aki ismeri tájait, népeit. Tekintettel az anyagi korlátokra, ha nem is járta be, de legalább olvasott róla. A márciusi ifjak fiatalos, izzó hazaszeretet jellemezte. Ennek köszönhetően sikerült leküzdeni a társadalmi, vagyoni, vallásbéli különbségeket.

Szavalatot, hazafias dalok eléneklését követően Csöbör Katalin országgyűlési képviselő tartott ünnepi beszédet. Emlékeztetett, hogy a március a tavasz, a megújulás hava. Ma is élénken él bennünk 1848. március 15-ének története.
– Egyik vezérlő csillagunk a forradalom napja, amely utat mutat – fogalmazta meg március 15-ének a modern korban betöltött jelentőségét. Cáfolta azon állításokat miszerint múltba révedés lenne az emlékezés, sokkal inkább alkalmat ad arra, hogy elgondolkozzunk: hol és hogyan szeretnénk élni! – Mi, konzervatív emberek tudjuk honnan jöttünk, hová tartunk – jelentette ki Csöbör Katalin, aki a reformkor során megalapozott polgári fejlődés kezdeteként ünnepli március 15-ét, amely fejlődést megakasztott a szovjet megszállás korszaka és ide sorolta a rendszerváltást követő balliberális kormányzati ciklusokat is. Ostorozta a nokiás dobozos, óriási végkielégítéses korszakot. Szavaival élve 2010-ben ráléphettünk a valódi megújulás útjára. A felhalmozott adósság itt maradt, de a radikálisoktól elhatárolódva kijelentette: ezt vissza kell fizetni, egyébként argentin típusú nyomorba sodródhat az ország, ahol pár tízezren luxusban élnek, tömegek meg mélyszegénységben. Ezt el kell kerülni.

Az ünnepi beszédet követően elhelyezték a megemlékezés koszorúit. A megemlékezés a Szózat közös eléneklésével ért véget.
Cs. L.
Fotó: Mocsári L.