Ugrás a tartalomra

Világbajnok lett a miskolci síelő

Létrehozva
A magyar alpesi sízés eddigi legnagyobb sikerét érte el a miskolci Kékesi Márton, aki múlt pénteken a junior I-es korosztály műlesikló versenyében aranyérmet nyert az olaszországi Roccarasóban rendezett ifjúsági világbajnokságon, lesiklásban pedig ezüstérmet szerzett.
A Full Sport SE Bánkúton nevelkedett tehetsége szuper-óriásműlesiklásban és óriás műlesiklásban kiesett, így állt rajthoz szlalomban, a fő számának tekintett műlesiklásban.
– A mezőny nagyon erős volt, a világ minden tájáról érkeztek versenyzők. A pálya is nehéz volt, meredek, jeges. 140 induló közül 120-as rajtszámmal indultam, már a pályaviszonyok sem voltak olyan jók, tehát a körülményekkel is meg kellett küzdenem – mondta a friss világelső.

bankut-siverseny-120311ml_27.jpg

– Az első futamhoz úgy álltam oda, hogy csak leérjek, mivel az előző két versenyen kiestem. De az első kör után második voltam, mindössze fél másodperccel lemaradva az éllovastól, a másodikban pedig sikerült ledolgozni hátrányomat. Leírhatatlan érzés volt a dobogó tetején állni – mesélte Kékesi Márton.
Az eredményhirdetésen is nagy élmény érte a dobogósokat: a sportág legendája, Alberto Tomba háromszoros olimpiai és kétszeres világbajnok olasz alpesi síző adta át az érmeket.

Kékesi azt is elmondta, élete első lesikló versenyén szerezte meg az ezüstöt. Kicsit félt is ettől, a leggyorsabb számtól, ahol 80 kilométer per órás átlagsebességgel zúgnak le a versenyzők az ugratókkal tarkított pályán…

S. P.
Fotó: M. L.