Ugrás a tartalomra

Légfegyveres bajnokság Miskolcon

Létrehozva
Kitűnő alkalmat teremt a lövészsport népszerűsítésére, valamint a sportbarátság erősítésére a Paczera Gyula emlékverseny, amelyet Miskolcon rendeznek meg. A március 17-én, szombaton sorra kerülő rendezvény egyben a megyei légfegyveres bajnokságnak is számít.
A bajnokságot a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Sportlövők Szövetsége, valamint a Miskolci Egyetemi Lövészklub közösen rendezi meg. A vetélkedésnek a MELK lőtere ad otthont, amely az Egyetemvárosban, az E/2-es kollégium alagsorában található. Bővebb információt a versennyel kapcsolatban Ullik Bélától 20-9284-498, Harczos Györgytől 30-481-6364, illetve Gyapjas Sándortól 30-849-4991 lehet kérni.

A versenyen valamennyi megyei lövészklub sportolója rajthoz állhat. Ugyancsak indulhatnak a Megyei Sportlövők Szövetsége által meghívott más megyék lövészklubjainak versenyzői. Két számban rendeznek versenyt: a nyíltirányzékú légpuska 20 lövés egyéniben, valamint a légpisztoly 20 lövés egyéniben. Természetesen lesznek külön ifjúsági, junior és felnőtt korcsoportok, illetve külön rendeznek a hölgyeknek is versenyt.

A vetélkedés első három helyezettje oklevél, és éremdíjazásban részesül. A Paczera Gyula emlékverseny kupát a legjobb eredményt elérő légpisztolyos felnőtt férfi kategóriában adják ki.

Van néhány technikai előírás, amelyet hasznos tudomásul venni. Ilyen például az, hogy a versenyt a szövetség az ISSF és az MSSZ érvényben lévő versenyszabályai szerint rendezi. Bármilyen rendszerű, nyíltirányzékú légpuska használható. Kiegészíthető rögzített, magasított pofadékkal, és olyan súlyozással, amely támasztékul nem szolgál.
                                           
D. L.