Ahogy arról korábban is beszámoltunk, az igényléstől számított három hét múlva érkezik meg a kártya, így március utolsó hetétől már „kézzelfogható” lesz a kedvezmény.
A Miskolci Szimfonikus Zenekar koncertjein, a Miskolci Kulturális Központ rendezvényein, a Nemzeti Színház és a Csodamalom Bábszínház előadásain, a Miskolci Galéria, a Városi uszoda valamint a Jégcsarnok látogatásakor vásárolt belépőjegyek után is jár a pontfeltöltés a kártyabirtokosoknak. Az összegyűjtött pontokat július 1-jétől lehet beváltani. Áprilistól több kereskedelmi és szolgáltató partnerrel is bővül a pontgyűjtő helyek száma, további kedvezményt adva a MiskolcPont rendszeréhez csatlakozott miskolciaknak, illetve a környékbeli településeken élőknek.
További információ a MiskolcPont hivatalos oldalán, Miskolc honlapján, a www.miskolc.hu oldalon található, ahonnan letölthető a kedvezménykártya igénylőlapja és szabályzata is. A MiskolcPont ügyfélszolgálata a 70/332-8121-es telefonon, illetve a miskolcpont@mcturisztika.hu e-mail címen érhető el.
MN