Ugrás a tartalomra

Országos aláírásgyűjtési akcióban az LMP

Létrehozva
„Talpra magyar!” címmel tartott sajtótájékoztatót pénteken Mile Lajos, a Lehet Más a Politika (LMP) országgyűlési képviselője a Martin-kertvárosban. A politikus a március elején kezdett aláírásgyűjtésről, annak helyszíneiről beszélt.
Az LMP március 5-én négy kérdésben kezdte meg az országos aláírásgyűjtést a 2012-es népszavazáshoz. Azt szeretnék, hogy a tankötelezettség korhatára továbbra is 18 év maradjon; az álláskeresési járadék folyósításának időtartamát a jelenlegi kilencven napról emeljék vissza a korábbi 260 napra; ne lehessen 100 napnál hosszabb próbaidőt kikötni; és végül azt, hogy a szabadság kétharmadát a munkavállaló kérésének megfelelően kelljen kiadni.

lmp-nepszavazas-120316ml_3.jpg

Amennyiben az Alkotmánybíróság pozitívan dönt nyugdíjügyi beadványukról, akkor azonnal elkezdődik a gyűjtés arról is, hogy a korábban megszerzett nyugdíjjogosultságokat ne lehessen elvenni. Összesen 200 ezer aláírásra van szükségük. Elsősorban civilek, állampolgári csoportok, szakszervezetek, demokratikus ellenzéki szervezetek segítségére számít a párt.

Mile Lajos országgyűlési képviselő elmondta, csütörtökön az Egymillióan a sajtószabadságért rendezvényén, valamint a Pilvax közben várták standjukon az embereket, pénteken pedig az egész országban folytatódik az aláírásgyűjtés. Pénteken a Martin-kertvárosban, valamint délután 3 órától Sárospatakon, szombaton pedig délután 2 órától a Miskolc Plázánál, a Centrum előtt, az Újgyőri főtéren és Szirmán lehet szignózni az íveket, emellett Szerencsen és Tokajban is megjelennek az LMP képviselői.

lmp-nepszavazas-120316ml_6.jpg

Mint Mile Lajos kiemelte, az aláírásgyűjtés mellett a hálózatépítés és kapcsolatfejlesztés a céljuk.
– Érdeklődnek az emberek a kezdeményezésünk iránt, és nem igaz az a vád sem, hogy nem értik a kérdéseket. Érződik, hogy a választók elégedetlenek a kormány politikájával. Világos, hogy a munkaerő olcsóbbá tételével nem növelhető az ország versenyképessége, épp’ az ellenkezőjét váltja ki ezzel a kormány – mondta a képviselő.

Az első összesített eredmények vasárnapra várhatóak.

S. P.
fotó: Mocsári L.