Ugrás a tartalomra

Gárdistaavatás a Hősök terén

Létrehozva
Több mint száz gárdista tett esküt a fővárosi Hősök terén a Magyar Nemzeti Gárda március 15-i ünnepi rendezvényén szombat délben; a teret több száz rendőr zárta körbe a ceremónia alatt, és mintegy kéttucatnyian tartottak ellentüntetést, de hatósági intézkedésre nem került sor. 
A katonai terepszínű nadrágot és Magyar Nemzeti Gárda feliratú zöld pólót viselő gárdisták a rendezvény kezdete előtt alakzatban álltak fel a tér közepén, majd vezetőik utasítására a földre ültek, hogy ne valósítsanak meg szabálysértést. Így sem a Himnuszt, sem a Szózatot nem énekelték el, hanem ezt egy perces csenddel „helyettesítették”.

Az ország különböző részeiről érkezett 130 gárdista fél térdre ereszkedve tett esküt úgy, hogy annak szövegét parancsnokuk, Ináncsi József az ünnepi beszédébe fűzve mondta elő.

A Hősök tere sarkainál szakaszokban álltak a rendőri egységek a rendezvény alatt, de több száz, védőfelszerelést viselő rendőr várakozott a tér közeli utcákban is. A gárdisták eskütételét több száz szimpatizánsuk kísérte figyelemmel, és a tömegben jobbikos és nemzeti színű, valamint árpádsávos zászlót is lobogtattak. Jelen volt a Jobbik jogsegélyszolgálata, és a parlamenti párt igazgatója, Szabó Gábor is.
A gárdaavatás ellen tiltakozó ellentüntetők mintegy kéttucatnyi csoportja egymásba karolva, megpróbált bemenni a térre, de a rendőrök kettős sorfalt alkotva megállították őket.
A Budapesti Rendőr-főkapitányág (BRFK) korábban megtiltotta a rendezvény megtartását, de a Fővárosi Törvényszék elutasította a rendőrség határozatát.

MTI