Az elmúlt év októberében a Budai várban először megrendezésre került FőzdeFeszt szezonnyitó rendezvényére látogathattak el az érdeklődők a márciusi hosszú hétvégén. A kézműves magyar sörfőzdék remek italai mellett finom ételeket is lehetett kóstolni.

A fesztivált zenei programok is színesítették. Pénteken a Musical Műhely, az Agyagbanda és a Jazz Inside, szombaton pedig Czakó Péter - Kovács Zoltán Jazz duója, a Rockabilly és a Számadó Zenekar szórakoztatta a kikapcsolódni vágyókat.
A Kézműves Sörfesztiválhoz kapcsolódva kétnapos vásár is várja az érdeklődőket Miskolc főutcáján, egyedi kézműves termékekkel, bemutatókkal.

A Miskolci Régiségvásár az ország egyik legnagyobb ilyen típusú rendezvénye. A vásár szervezői két napon keresztül ízelítőt nyújtanak a minden hónap első vasárnapján zajló forgatag hangulatából.

A programhoz kapcsolódott a héten egy konferencia, és a VIII. Nemzetközi Sörverseny is. (L. külön beszámolóinkat)
VIII. Nemzetközi Sörverseny, Miskolc
I. Világos - 11 B° alatti sörkategória végeredmény
1. Széles és Széles Kft. (Palóc Sör) Palóc Világos Aranyérem
2. Rizmajer Sörfőzde Szebeni Ászok Ezüstérem
3. Sörker ´96 Kft. (Szögedi Sörfőzde) Szögedi Ászok Ezüstérem
4. K-SZ Serfőző Bt. (Pedro Söröző) Zámolyi Világos Bronzérem
5. Sörker ´96 Kft. (Szögedi Sörfőzde) Szögedi Sör Bronzérem
6. Sörker-t Kft. (Guri Sörfőzde) Guri Világos Bronzérem
7. Fóti Kézműves Sörfőzde Fóti Pils
II. Világos - 11 B° feletti sörkategória végeredmény
1. Fóti Kézműves Sörfőzde Keserű Méz Aranyérem Gyémánt diploma
2. Agro-Flott Bt. Sörfőzde Pöröly Aranyérem
3. Bors Sörfőzde (Cervisia Kft.) Little John Aranyérem
4. Mister Sörház Mister Sör Ezüstérem
5. Gyertyános Kft. Hámori Töksör Ezüstérem
6. Heineken Hungária Soproni 1895 Ezüstérem
7. Pivo Praha s.ro. (CZ) Imperial Pilsner Ezüstérem
8. Rotburger Kft. Rotburger Világos Ezüstérem
9. Mályi Ászok Kft. Rauschberg Világos Ezüstérem
10. Klausen Burger Berarie (RO) K.B. Blondá Bronzérem
11. Rampa Kft. Köleses Világos Sör Bronzérem
12. Kissler Sörfőzde Kissler Õsforrás Bronzérem
13. Pivovar Kaltenecker (SK) Kras Bronzérem
14. Klausen Burger Berarie (RO) K. B. Nefiltratá Bronzérem
15. Domján Sörfőzde Domján Sör Bronzérem
16. HBH - Triász Kft. HBH Pils Tip. Világos Sör Bronzérem
17. Pivo Praha s.ro. (CZ) Imperial Stepan Bronzérem

III. Félbarna, Barna, Vörös sörkategória végeredmény
1. Bors Sörfőzde (Cervisia Kft.) Sherwood Aranyérem Gyémánt diploma
2. Gyertyános Kft. Hámori Nektár Barna Ezüstérem
3. Széles és Széles Kft. (Palóc Sör) Palóc Vörös Ezüstérem
4. Sörker ´96 Kft. (Szögedi Sörfőzde) Szögedi Téli Boszorkány Ezüstérem
5. Heineken Hungária Soproni Démon Ezüstérem
6. Kissler Sörfőzde Kissler Holló Ezüstérem
7. Dreher Sörgyárak Zrt. Dreher Bak Ezüstérem
8. Sörker ´96 Kft. (Szögedi Sörfőzde) Red Devil Ezüstérem
9. Rotburger Kft. Rotburger Barna Ezüstérem
10. Fóti Kézműves Sörfőzde Sörapu nar-méz. Gyömbérsöre Ezüstérem
11. Mályi Ászok Kft. Rauschberg Barna Ezüstérem
12. Pivovar Kaltenecker (SK) Winterbock Ezüstérem
13. Er-pé 95 Bt. Peters Schwarz Ezüstérem
14. Serforrás Kft. Serforrás Barna Bronzérem
15. Rampa Kft. Köleses Félbarna Sör Bronzérem
16. Rizmajer Sörfőzde Szebeni Gyömbéres Bronzérem
17. Széles és Széles Kft. (Palóc Sör) Palóc Barna Bronzérem
18. HBH - Triász Kft. HBH Barna Sör Bronzérem
19. Pivovar Kaltenecker (SK) Brokat Dark Bronzérem
20. Pivovar Kaltenecker (SK) Märzen Bronzérem
21. Klausen Burger Berarie (RO) Klausen Burger Bruná Bronzérem

IV. Felsőerjesztésű sörkategória végeredmény
1. Weisses Bräuhaus (D) TAP6 Aventinus Aranyérem Gyémánt diploma
2. Csobánkai Kézműves Serfőzde Fekete Bárány Aranyérem
3. Browar Pinta (PL) Pinta Atak Chmielu (AIPA) Aranyérem
4. Széles és Széles Kft. (Palóc Sör) Palóc Búza Ezüstérem
5. Weisses Bräuhaus (D) TAP7 Original Ezüstérem
6. Serforrás Kft. India Pale Ale Ezüstérem
7. Bors Sörfőzde (Cervisia Kft.) Tuck Barát Ezüstérem
8. Mályi Ászok Kft. Rauschberg Búza Ezüstérem
9. Rizmajer Sörfőzde Rizmajer Porter Ezüstérem
10. Pivovar Kaltenecker (SK) IPA Atlantis Bronzérem
11. Pivovar Kaltenecker (SK) English Pale Ale Bronzérem
V. Különleges sörkategória végeredmény
1. Gyertyános Kft. Hámori Meggy Aranyérem
2. Fóti Kézművesd Serfőzde Hamurapi Gold Ezüstérem
3. Pivo Praha s.ro. (CZ) Kávový le¾ák Ezüstérem
4. Kissler Sörfőzde Ninkaszi Vágya Ezüstérem
5. Serforrás Kft. Korty Ezüstérem
6. Brandecker Sörház (KO-CSE Kft.) Brandecker Bodzás Barna Ezüstérem
7. Browar Pinta (PL) Pinta Jak W Dym (Rauchbock) Ezüstérem
8. Agro-Flott Bt. Sörfőzde Békésszentandrási Szilvás Sör Ezüstérem
9. Rizmajer Sörfőzde Rizmajer Kukorica Sör Ezüstérem
10. HBH - Triász Kft. HBH Meggy Sör-Kazincb. hiv. itala Bronzérem