- Egy döntő előtt nincs olyan sportember, aki elégedett lenne csupán azzal, hogy bejutott fináléba, hiszen a győzniakarás mindenkitől elvárható. Természetesen nagyon örülök, hogy az idei kiírás valamennyi döntőjébe bekerültünk, amivel hokitörténelmet írtunk, hiszen így ez volt a klub eddigi legsikeresebb szezonja. A csapat megcsinálta azt, amit a klubvezetés, a szurkolók elvártak, tehát mindenképpen elégedettnek kell lennem - nyilatkozta Greg Lindqvist.

- A Sapa Fehérvár AV 19 a legjobb csapatával érkezik majd vasárnap Miskolcra. Hogyan lehet készülni erre, illetve a döntő többi mérkőzésére?
- Természetesen tisztában vagyunk azzal, hogy mekkora a különbség a két csapat játékosállománya, költségvetése, lehetőségei között. A Fehérvár egy sokkal jobb, gyorsabb bajnokságból érkezik, ők adják csaknem a fél magyar válogatottat, tehát a szakadék óriási. Mindez azonban nem jelenti azt, hogy feltartott kézzel megyünk a jégre. A játékosok most abszolút teher nélkül léphetnek pályára, és megmutathatják, hogy mire képesek egy magasan jegyzett csapat ellen. Ez azt is jelenti, hogy megnézhetjük, hol járunk mi most a csapatépítés terén, és tanulhatunk ezekből a mérkőzésekből. Ráadásul ismét egy hokiünnepet hozhatunk a Jégcsarnokba, a csodálatos közönségünknek.
Megmondom őszintén a hideg futkározott a karomon, amikor szerdán este a szurkolók ünnepelni kezdték a csapatot fél perccel a meccs vége előtt, majd a lefújás után hosszú időn keresztül énekeltek, lengették a zászlókat. Az ilyen felejthetetlen pillanatokért érdemes olyan keményen dolgozni, mint azt mi tettük a szezon során. Ezzel a sikerrel a miskolci hoki egy szinttel feljebb léphet, bemutatkozhat a nemzetközi jégkorong színtéren, hiszen indulhatunk a Kontinentális Kupában. A döntő után tehát azért kell dolgoznunk, hogy méltó módon képviseljük Miskolc városát, a magyar jégkorongot!

Döntőhöz méltó felhajtás
A Miskolci Jegesmedvék klubvezetése szeretné olyan eseménnyé tenni az OB1 döntőjét, amire minden szurkoló szívesen emlékszik majd vissza. Ennek megfelelően különböző betétprogramokkal színesítik a finálét.
Vasárnap a Jégcsarnokba érkező szurkolók találkozhatnak például egy nagy megállító táblával, amely üzenőfalként funkcionál majd. A táblán elhelyezett papírra ugyanis bárki felírhatja üzenetét, amit a Jegesmedvék csapatának, játékosainak szán.A mérkőzések szüneteiben ezúttal is lesznek játékok a jégen. Nem csupán a miskolciak próbálhatják ki ügyességüket, hanem a két klub szurkolóiból verbuvált csapatok is összemérik tudásukat, ügyességüket. Az előtérben a hazaiak kabalafigurája, a Jegesmedve, és a vendégek jelképe, az Ördög is várni fogja a szurkolókat. Lehet velük barátkozni, fotót készíteni.
Bemutatkoznak a Démonok
A döntő ideje alatt bemutatkozik a Miskolci Démonok női jégkorongcsapata. Az abszolút amatőr alapokon sportoló lányok az előtérben árusítani fogják csapatfotójukat, és kérik mindazokat, akik támogatni szeretnék a női hokisokat, vegyenek ezekből a képekből. A Démonok szerdán az egyik szünetben a jégen is bemutatkoznak.
A szurkolók ebben az évben is szeretnék megjutalmazni a szezon legjobbjait. Az idén négy kategóriában lehet szavazni: A legjobb miskolci játékos, A legjobb légiós, A legjobb magyar „légiós”, A szezon legjobbja. A szavazólapokat a beléptetésnél, a bérletes asztalnál lehet elvenni, és az itt található dobozba kell bedobni. A díjátadót szerdán, a második hazai meccs után tartják meg.
minap.hu