– Az első tíz percben játszottunk a legjobban a vasárnap este során – kezdte Láda Péter, a Macik hátvédje. – Greg Lindqvist azt kérte tőlünk, ne tiszteljük túlságosan az ellenfelet, keményen lépjünk fel, mint akár a Csíkszereda ellen. A találkozó vége felé körülbelül 30 százalékot adott ki már csak a Fehérvár. Az elején tartottuk a lépést, de más volt az iram. Ha Budai Krisztián nem véd olyan jól, nagyobb bajban lettünk volna. Remélem, sikerül felvenni a ritmusukat, és hétfőn, valamint szerdán fegyelmezetten hokizva, jó, szoros mérkőzéseket játszunk a Volánnal – értékelt a Jegesmedvék jégkorongozója.
Testvére, Balázs tavaly még a Macik kapitánya volt, vasárnap azonban már a fehérváriak mezében korcsolyázott a miskolci közönség elé.
– Azt terveztük, hogy fegyelmezetten játszunk, egyszerűen, egyérintős passzokkal mind a védekező-, mind a támadóharmadban. Ez döntött a mi javunkra, plusz a helyzetkihasználás, és kapusunk, Bálizs Bence is jó napot fogott ki. Öt nap alatt négy meccset játszunk, egy pillanatra sem szabad leülni, mert az megbosszulhatja magát – mondta Láda Balázs.
minap.hu