Ugrás a tartalomra

Befejeződött a kiállítási tárgyak mentése Krasznahorkán

Létrehozva
Befejeződött a kiállítási tárgyak elszállítása a március 10-én kigyulladt krasznahorkai várból - jelentette be Daniel Krajcer szlovák kulturális miniszter a tárca pozsonyi sajtóértekezletén kedden.
"Jelenleg már a kiállítási tárgyak a kassai műszaki múzeumban illetve a Betléri-kastély múzeumában vannak" - mondta el a szlovák kulturális miniszter. Rámutatott: a krasznahorkai várban már csak a beépített műtárgyak maradtak.

Daniel Krajcer szerint a váron keletkezett kár előzetes becslések szerint 8 millió euróra tehető. Hozzátette: bár egyelőre nem tudni, hogy a kár összegéből mennyit térít majd meg a Generali biztosító, 2 millió eurót már átutalt a mentési és a felújítási munkálatok megkezdésére.

MTI