Az 5-8. helyért folyó páros mérkőzés első felvonása keserű pirulát jelentett a csapat hívei számára. Érthető, hiszen a bajnoki alapszakasz során a zöld-fehérek itthon és idegenben is legyőzték ellenfelüket. A roppant fontos helyosztón viszont gyengécske teljesítménnyel rukkoltak elő, és emiatt meglehetősen nehéz helyzetbe hozták magukat. Természetesen nem adták fel, és így gondolkozott Toma Sándor edző is, aki azt hangsúlyozta: még egyszer nem játszhat úgy a gárda, mint tette azt a Csokonai utcai csarnokban szombaton.
A szakvezető remek jósnak bizonyult. A fővárosi összecsapáson egy teljesen más mentalitású alakulat lépett pályára, és már az első ponttól érződött, hogy minden labdamenetre odafigyelnek. Jók voltak a nyitások, a hálónál pedig Kovács Edina remekül püfölte a főiskolások térfelére a pontos feladásokat. Az MVSC az első játszmában gyorsan jelentős vezetésre tett szert, esélyt sem adott ellenfelének.
Nem történt jelentősebb változás a folytatásban sem. Igaz, Nyári Virág és Jáka Zsuzsa próbálta a lelket tartani a hazai együttesben, de inkább kevesebb, mint több sikerrel. A végjátékot a miskolci együttes tagjai bírták jobban idegekkel, és kétjátszmás előnybe kerültek.
Ez a tény alaposan megviselte a TF lányait, akik a harmadik játszmában ugyan egyszer még nekirugaszkodtak (8-6), de hamar ellőtték puskaporukat. Kidomborodott a nagyobb tudás, az egységes vasutasok ezúttal semmit nem bíztak a véletlenre. Magabiztos játék, fölényes győzelem, ennél jobb önbizalom növelő nem is kell! Végtére is: ne feledjük, hogy ezzel a sikerrel a zöld-fehérek még csak kiegyenlítették hátrányukat, a pontot az i betűre majd szerdán, hazai környezetben kell feltenni. A párharc állása jelenleg 1-1, a döntés március 21-én, várhatóan 19 óra tájban születhet meg.
A harmadik találkozót a Csokonai utcai csarnokban rendezik, kezdés 17 órakor. A győztes csapat játszhat majd az NB I-es bajnoki pontvadászat ötödik helyéért, várhatóan az Újpest ellen.
Eredmény: Aluprof-TF Budapest – Albrecht-Miskolci VSC-MISI 0-3 (-16, -22, -23).
Toma Sándor: Ez már az a csapat volt, amelyet ismernek a szurkolók. Ugyanilyen játék kell szerdán, és akkor nem lehet gond.
D. L.