Ugrás a tartalomra

„Van bennünk erő”

Létrehozva
A Pápa ellen megszerezte első győzelmét a DVTK a tavaszi szezonban. Tisza Tibor szerint jót tett a csapatnak és neki is a siker, a gólok, Benczés Miklós pedig már az Újpest elleni mérkőzésre és a győzelemre gondol.
– Ugyanaz a csapat nyert most Pápán, amely veszített Kecskeméten és a Videoton ellen hazai környezetben. Hosszú távú céljaink vannak, mindenki tudja a feladatát, de néha nem úgy alakulnak a mérkőzések, nem úgy jönnek össze, ahogy szeretnénk, de ez benne van a futballban – tekintett vissza a Pápa ellen megnyert (1–2) mérkőzésre az egyik gólszerző, Tisza Tibor.

A csatár szerint a Kecskemét elleni első másodpercekben kapott gól után egy sokkal jobb csapat is megzavarodott volna.
– Sok új játékosunk van, új taktikai elemek. Pápán megmutattuk, hogy van bennünk erő, potenciál. Igaz, most sem kezdtünk jól, a hazaiaknak volt két nagy helyzetük az elején, de utána felülkerekedtünk és uraltuk a mérkőzést – jelentette ki a támadó.

Tisza Tibor kiemelte, eddig hiányoztak tőle a gólok, de jót tett neki a találat, s bízik benne, hogy ez a félszezon már úgy alakul, ahogy a diósgyőriek szeretnék.
– Sok jó játékosunk van, nem rólam kell, hogy szóljon a történet, de azért szeretném, ha főszerepem lenne egy jó szereplésben – zárta a csatár.

Benczés Miklós az Újpest ellen is győzelmet vár csapatától.
– Sok támadást vezettünk Pápán, majd Tisza Tibor gólja után (0–2) már megnyugodtunk, még jobban játszottunk. A végén egy hiba után szépített Bene Ferenc csapata, belelkesült, de már nem volt bennük annyi erő, hogy egyenlítsenek – mondta a DVTK vezetőedzője. – Ha hiányoznak a mélységi indítások, beindulások, oldalváltások, akkor nincs gól – akár a Kecskemét, akár a Videoton ellen, amikor a korai gól meghatározta a találkozókat. Hiába passzoltunk mi hatszázat, míg a fehérváriak négyszázat a mérkőzésen, ha a fentiek nem voltak meg. Most az első gólnál megtaláltuk Seydit labdával, és ennek meg is lett az eredménye. A második találat előtt Vági András futott fel és hozta helyzetbe Tiszát. Ez is fontos, hogy a szélsők kapcsolódjanak be, érjenek fel a támadásokhoz – elemzett Benczés Miklós.

A tréner hozzátette: az Újpest ellen mindenképpen győzelmet vár a várhatóan nagy számú közönség előtt. – Az első győzelmünk megvolt, át kell éreznünk, hogy jó csapat vagyunk!

Soós P.