Ugrás a tartalomra

Együtt takarít a város

Létrehozva
Idén is lesz Tavaszi szél – takarít a város akció Miskolcon a polgármesteri hivatal tájékoztatása szerint. A tavalyihoz hasonlóan idén is kérik a fiatalok, idősebbek, civilek és szervezetek együttműködését. Ezúttal a Kisavas megtisztítása a cél.
A Tavaszi szél – takarít a város akció keretében, a lakossággal közösen takarították ki tavaly az Avas és az Egyetem között lévő domboldalt. Diákok, szülők, tanárok, valamint civil szervezetek, egyesületek összefogva mozdultak meg – és mozdulnak meg idén is azért, hogy Miskolc tiszta és zöld város legyen.
– A miskolci polgármesteri hivatal és Miskolc polgármestere, Kriza Ákos úgy döntött, hogy a tavalyi akciót idén is megismételjük. Ezúttal a Kisavast szeretnénk megtisztítani együtt, a takarítási akcióban pedig minden segítő kéz jól jöhet – tájékoztatta portálunkat Dobos Tímea, a polgármesteri hivatal szóvivője.

tavasziszel_110421_ja_36.jpg

Hozzátette, a város nincs könnyű anyagi helyzetben, ezért elkél a segítség – a közösség pedig azért közösség, hogy tudjon együtt, egymásért dolgozni. A Kisavas kitakarításához mindannyian hozzájárulhatunk. Nem kell hozzá más, csak akarat, felelősségérzet a környezetért és egymásért és pár szabad óra. A takarítási akció részleteiről hamarosan tájékozódhatnak a miskolc.hu weboldalon – zárta a szóvivő.

minap.hu