A közműkiváltási és építési munkálatok kezdetétől a megszokotthoz képest jelentősen megváltozott a környező utcákban a forgalmi rend, amely az építkezés szeptemberre várható befejezéséig érvényben marad.
Alapvető változás, hogy megszűnt az átmenő forgalom a Patak utcában. A gyalogos közlekedést ugyanakkor nem korlátozták. A Megyeháza melletti parkoló a Palóczy utca felől, a Rozmaring társasház előtti szakaszon keresztül közelíthető meg. A Patak utcába a Kossuth utca felől sem lehet behajtani, a szakaszt csak az ott álló társasház lakói használhatják.

Ugyancsak fontos változás, hogy kétirányú lett a forgalom a Kossuth utcában, így megszűnt az út melletti parkolási lehetőség. Az út a Kossuth utca és a Patak utca kereszteződésétől a Pátria köz felé zsákutca lett. A Pátria mögötti parkoló továbbra is üzemel, onnan kihajtani azonban csak a Kossuth utca felé lehet.
– A mélygarázs építése a vízi közművek kiváltásával kezdődött el hétfőn, melyet két hetes előkészítés követ – mondta el érdeklődésünkre Lengyel Katalin, a Miskolci Városfejlesztési Kft. ügyvezetője. A beruházás műszaki tartalma nem változott, 129 parkolóhelyet alakítanak ki a mélygarázsban, és a fölötte lévő területet is rendezik. Mint az ügyvezető hozzátette, az elképzelések szerint, amit lefedik a mélygarázst és áttérnek a belső munkákra azonnal elindul a felszíni munka is, mindkét beruházásnál augusztus 30. a tervezett átadási határidő.
Horváth Imre
fotó: Juhász Ákos