A szurkolók már a délután 2 órás nyitás előtt tömött sorokban álltak a belépőkért a belvárosi DVTK shopnál. Szerdán hatszáz jegy fogyott el itt a DVTK – Újpest mérkőzésre, míg a stadionnál lévő boltban négyszáz belépő talált gazdára. A napos oldalra már egyáltalán nem lehet jegyet kapni, a régi tribünön azonban még akad néhány szabad ülőhely.
Csütörtök délelőtt is akadt érdeklődő a stadionnál, egy idős hölgy már délelőtt 10 órakor afelől érdeklődött, mikor és hol kaphatóak a belépők a szombati derbire – amit már egyébként a labdarúgók is nagyon várnak.
A klub tájékoztatása szerint a mérkőzésre megnyitják a gyár felőli kanyart is, ahová a többi belépőhöz hasonlóan a DVTK ajándékbolt két üzletében lehet megvásárolni a jegyet 14–19 óra között.

A piros-fehérek kérik az összecsapásra kilátogató szurkolókat, hogy az időjárástól függetlenül vigyék magukkal sáljaikat, és azt a játékosok bevonulásakor felcsendülő DVTK-induló hangjaira emeljék a fejük fölé, hogy a labdarúgók sálerdőre érkezhessenek az aréna gyepére.
Az újpesti szurkolók közel nyolcszáz belépőt kaptak a találkozóra, így akár két szektort is megtölthetnek – kérdés, mennyien érkeznek valójában.
S. P.
fotó: Juhász Á.