A DVTKV – kereskedelmi egységtől függően – 5-600 forintos áron kapható majd az üzletekben.
Lőrincz László, a száz százalékban magyar tulajdonú Pannon Kávé Kft. ügyvezető igazgatója szorosan kötődik Miskolchoz, így figyelemmel kíséri a csapat szereplését.

– Amikor először felvetődött a DVTK sör ötlete, már akkor megkerestem Körmöndi Zoltán marketingigazgatót, s hamarosan el is kezdődhetett a közös munka. Közösen választottuk ki azt a kávékülönlegességet, mely első osztályú, trópusi tájakról származó alapanyagokkal garantája az egyedi zamatot és ízvilágot a piros-fehér szurkolóknak.
A DVTK marketingigazgatója elmondta, a sajátmárkás termékek közt nem vetődött fel először a kávé, de a cég olyan konstrukciót ajánlott, melyet nem lehetett visszautasítani.
Az Újpest elleni, szombati (17.30) mérkőzés alatt már a DVTKV-t fogyaszthatják a drukkerek egyedi akciók keretében, mely meglepetés lesz a kilátogató nézők számára.
A 250 grammos őrölt kávé első lépésként április elejétől a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei élelmiszerboltokban lesz elérhető. A következő lépcsőben azon vendéglátóhelyeken, munkahelyeken, intézményeknél szeretnék biztosítani a DVTKV elérhetőségét, ahol a vendégkör, a munkaadók és a munkavállalók fontosnak tartják kedvenc csapatuk ilyen formában is megvalósuló támogatását, a helyi érdekek érvényesülését. Ez azt jelenti, hogy olyan italautomata- és professzionális kávégép szolgáltatási csomagot kínálnak, amelynek részeként az automaták, kávégépek a DVTKV szemes, pörkölt verziójából készítik a friss kávét, cappuccinót.
S. P.
fotó: Juhász Á.