Földesi Norbert, az MSZP-frakció vezetője azzal kezdte, hogy komoly téma nélküli közgyűlésnek tűnt a mai, ám az utolsó napokban olyan sürgősségi indítványok érkeztek, amelyek azt bizonyítják, hogy továbbra is az utolsó pillanatban nyújtja be a fajsúlyos előterjesztéseket a városvezetés. Elmondta: a zárt ülésen hitelfelvételről döntött a képviselő-testület, pedig a Fidesz-KDNP azzal nyert választást, hogy hitel nélkül akarja a várost irányítani. Az előző városvezetést pedig azzal ostorozták, hogy működéshez vettek fel korábban hitelt, miközben most az hangzott el indoklásként, hogy nem lehet hitel nélkül fejleszteni.
A frakcióvezető azonban azt találja példátlannak, hogy ezzel kapcsolatban zárt ülésen, titkos anyagot fogadtak el. Külön felhívták a figyelmüket arra, hogy bűncselekményt követnek el, ha a részletekről beszélnek. A miskolciak pedig nem tudhatják meg, hogy a közvagyonból mely épületeket ajánlották fel fedezetként, mert ez a része is titkos az anyagnak, üzleti érdekekre hivatkozva.
Fedor Vilmos szocialista képviselő arról szólt, hogy ilyentájt a közgyűlésen az Operafesztiválról szoktak beszélni, most azonban semmi információ nincs erről. Viszont szerda este kapták kézhez azt a sürgősségi előterjesztést, amely arról szól, hogy Borkuti Lászlót, a városi könyvtár vezetőjét felmentik. A képviselő szerint erről a közgyűlést megelőző estén sem az érintett, sem a kulturális osztály vezetője, sem az alpolgármester nem tudott. Fedor Vilmos szerint egy városvezetésnek szíve-joga, hogy eldöntse, kivel akar együtt dolgozni, de ez a fajta eljárás eddig nem volt szokásban Miskolcon.
H. I.