– Felváltva, egyik évben Lengyelországban, a következőben pedig Magyarországon ünnepeljük meg a Lengyel-Magyar Barátság Napját – árulta el Bárcziné Sowa Halina Dorota, a Miskolc Megyei Jogú Város Lengyel Nemzetiségi Önkormányzatának elnöke.
Idén Ópusztaszer és Csongrád megye a házigazdája a rendezvényeknek, jövőre pedig valószínű, hogy Miskolc lengyel testvérvárosa, Katowice veszi át a megtisztelő szerepet. S hogy idén hogy ünnepeltek Miskolcon? Mint a nemzetiségi önkormányzat elnöke elmondta, egy nagy rendezvényt szerveztek a várossal közösen.
– Marcin Dominik Gluch, Svédországban élő lengyel zongoraművész adott hangversenyt szerdán a Zenepalota Bartók termében. A művész több alkalommal járt már Magyarországon, Miskolcra azonban most látogatott először – mondta.
Véleménye szerint egyébként mindkét nép tagjai szívéből jön a barátság. Mint hangsúlyozta, kezdetben alulról szerveződött a találkozások megszervezése, aztán kapott csak állami rangot is a jó kapcsolat. Így már köztársasági elnökök, testvérvárosok képviselői és különböző delegációk is találkoznak azonban ezen a jeles napon.
– Az emberi szívekben megvolt az igény arra, hogy meg is mutassák, ki is hangsúlyozzák a barátságukat. Állami és civil szinten is ünneplik, ami segít abban, hogy tovább erősödjön a kapcsolat – hangsúlyozta Bárcziné Sowa Halina.
Kujan I.