Ugrás a tartalomra

Fellendítenék a munkaerőpiacot – HRC iroda nyílt Miskolcon

Létrehozva
– Örülök, hogy itt lehetek, mert egy olyan irodát adunk át, amelyik épp azokat a célokat szolgálja, amelyet a városvezetés is magáénak vall. Segíteni tud abban a folyamatban, amely a munkahelyteremtés, a befektetők idevonzásában kiemelt fontosságú Miskolc városában – kezdte megnyitó beszédét Kriza Ákos.Mint mondta, Miskolc újrapozícionálódott az elmúlt években, ma már nem szocialista iparváros, hanem egy más, a befektetők számára egyre vonzóbb arcát mutatja.– Ennek bizonyítéka az a finn befektető, mely a múlt évben települt Miskolcra, illetve az a német óriáscég, mely eddigi fejlesztéseit folytatva újabb gyártósort tervez Miskolcra telepíteni, ami további munkahelyeket jelent – hangsúlyozta Kriza Ákos.
– Örülök, hogy itt lehetek, mert egy olyan irodát adunk át, amelyik épp azokat a célokat szolgálja, amelyet a városvezetés is magáénak vall. Segíteni tud abban a folyamatban, amely a munkahelyteremtés, a befektetők idevonzásában kiemelt fontosságú Miskolc városában – kezdte megnyitó beszédét Kriza Ákos.

hrc-irodanyito-120323ml_11.jpg

Mint mondta, Miskolc újrapozícionálódott az elmúlt években, ma már nem szocialista iparváros, hanem egy más, a befektetők számára egyre vonzóbb arcát mutatja.

– Ennek bizonyítéka az a finn befektető, mely a múlt évben települt Miskolcra, illetve az a német óriáscég, mely eddigi fejlesztéseit folytatva újabb gyártósort tervez Miskolcra telepíteni, ami további munkahelyeket jelent – hangsúlyozta Kriza Ákos.

Preview Image


Mint mondta, ha egy munkaerő-kölcsönző cég úgy látja, hogy perspektívát jelent számára Miskolc akkor az azt jelenti, hogy van a régióban olyan piaci szegmens, ahol megtalálja üzleti számításait. Ez pedig annak bizonyítéka, hogy a munkaerőpiac megélénkülőben, érdeklődés jelentkezik a beruházók, munkaadók részéről, tehát új munkahelyek jönnek létre.

Bővül a foglalkoztatás, javulnak azok a mutatók, melyek Miskolc számára eddig nem voltak olyan jók. Ráadásul a munkaerő-piaci folyamatokról, a munkaerő-keresletről első kézből származó, mindig friss információkkal rendelkező céggel fenntartott jó szakmai viszony különösen értékes lehet a város számára.

hrc-irodanyito-120323ml_16.jpg

– Biztos vagyok benne, hogy a cég jelenléte hozzá fog járulni a kedvező munkaerő-piaci folyamatok felgyorsulásához – zárta szavait a polgármester.

Vidó Csilla ügyvezető tulajdonos arról beszélt, hogy szolgáltatásaikkal jól ki tudják egészíteni a munkaügyi központok tevékenységét, mivel az állami foglalkoztatási eszközrendszerből hiányzik a versenyszférába irányuló munkaerő-kölcsönzés.

– Tapasztalataink szerint a térségben egyre több olyan vállalat működik, mely igényelné ezt a fajta tevékenységet. Bízunk benne, hogy a cég jelenléte a városban és a környező településeken hozzájárul majd a munkaerőpiac fellendítéséhez és a munkanélküliség visszaszorításához, egyaránt hatékony segítséget nyújtva mind az álláskeresőknek, mind pedig a munkaadóknak – hangsúlyozta az ügyvezető.

A megnyitót követően állófogadáson üdvözölték a miskolci kirendeltség beindítását megye legjelentősebb vállalatainak HR vezetői és munkaügyi hivatalainak munkatársai, és szakmai fórumon mutatták be a cég eddigi eredményeit, működését.  HRC iroda Magyarországon – Miskolccal együtt – 8 városban működik.

Tajthy Ákos
fotó: Mocsári László