Mint ismeretes, Miskolc 2. számú, egyéni választókörzetében a korábbi képviselő, Giákné Bobály Judit halála miatt tartanak időközi választást. Korábban a Fidesz-KDNP, a Magyar Szocialista Párt, a Jobbik Magyarországért Mozgalom, a Lehet Más a Politika, valamint a Jólét és Szabadság Demokrata Közösség hozta nyilvánosságra jelöltjének a nevét.
Jelöltet ajánlani 2012. március 23-án 16 óráig lehetett, a Helyi Választási Bizottságnál, a szükséges számú ajánlószelvény leadásával.
A Jobbik március 14-én jelentette be, hogy a párt jelöltje, Körmöci Attila összegyűjtötte a szükséges számú ajánlószelvényt, s ezt átadták a választási bizottságnak. Bartha György az Magyar Szocialista Párt miskolci irodavezetője úgy tájékoztatott, hogy jelöltjük, Ruskó Zoltán is leadta a szükséges számú ajánlószelvényt. Ugyanerről számolt be Zsíros László, a Jólét és Szabadság Demokrata Közösség megyei elnöke: mint mondta, jelöltjüket, Csanálossi Bélát március 21-én vette nyilvántartásba a választási bizottság.
Sebestyén László, a Fidesz miskolci elnöke pénteken délelőtt közleményben tudatta, hogy Takács Gábor, a FIDESZ és a KDNP közös önkormányzati képviselőjelöltje, a miskolci 2-es számú választókörzetben március 23-án eljuttatta a választási bizottsághoz a szükséges ajánlószelvényeket.
Emődi Zoltán, a Lehet Más a Politika jelöltje lapunknak úgy nyilatkozott, neki is sikerült összegyűjtenie a szükséges számú ajánlószelvényt, ezeket március 23-án délután juttatják el a választási bizottsághoz.
Sz. S.