Ugrás a tartalomra

Összehangolt akció

Létrehozva
Egy borsod megyei húsforgalmazó cég telephelyét „szállták meg” hajnali akció keretében a nemzeti Adó és Vámhivatal Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Adóigazgatóságának és a Vám és Pénzügyőri Igazgatóságának munkatársai, a megyei Kormányhivatal Munkaügyi Felügyelősége továbbá az Élelmiszerlánc- biztonsági és Állategészségügyi Igazgatóság ellenőreivel együtt.
Az előzetes információk olyan szabálytalanságokra utaltak, amelyek megkövetelték több hatóság szakembereinek együttes jelenlétét.
 
Amíg a pénzügyőrök a helyszínen lévő gázolaj származását ellenőrizték, az adóhatóság adóellenőrei a telephelyen fellelt húsipari termékeket (füstölt sonkát, szalonnát, csülköt) leltározták fel. A munkaügyi felügyelők a jelenlévő alkalmazottak foglalkoztatásának körülményeit és jogszerűségét vizsgálták, az Állategészségügyi hatóság ellenőre a higiéniás körülményeket, előírások betartását vette szemügyre.

A feltárt hiányosságok miatt hozott intézkedések révén az állami költségvetés és az érintett húsforgalmazó eddigi fogyasztói is nyertesei lettek a közös akciónak.

minap.hu