Ugrás a tartalomra

Se munka, se közlekedés – csak nyomor

Létrehozva
A foglalkoztatás és a közösségi közlekedés témában tartott sajtótájékoztatót Gúr Nándor (MSZP) országgyűlési képviselő, az MSZP megyei elnöke pénteken a párt Corvin utcai Politikai Centrumában. Szó esett járatmegszűnésekről és munkanélküliségi mutatókról is.
– Nem véletlenül ezek mai sajtótájékoztatónk címszavai – kezdte az MSZP megyei elnöke mondanivalóját, majd kifejtette, a korábban ígértekkel ellentétben a kormány nem hajtott végre radikális adócsökkentést, és az 1 millió új munkahely ígérete sem teljesült.

– A mostani adatok alapján látható, hogy a foglalkoztatottak száma se a 2010-es, se a világgazdasági válság idejének mutatóit nem éri el. A munkaügyi regiszterekben szereplők 48 százaléka legalább egy éve szerepel a regiszterekben – sorolta a statisztikai adatokat Gúr Nándor.

A megyei elnök tragikusnak nevezte, hogy a pályakezdő fiatalok 27 százaléka szerepel a regiszterekben. Hozzátette, tízezrek veszítették el munkahelyüket az elmúlt 2 év során megyében.

Az országgyűlési képviselő a közösségi közlekedésre rátérve elmondta, a MÁV-nál tervezett járatmegszűnések főleg a gazdaságilag elmaradott térségeket, így megyénket érintik. Véleménye szerint ezzel ellehetetlenítik az itt élők munkába járását.

– A most meglévő 7200 kilométer vasútvonalat 6000-re csökkentik, és 40-60 milliárd forintot kívánnak kivonni a MÁV finanszírozási támogatásából. Ez többszörös teherként fog megjelenni a közúti közlekedésben – mondta az országgyűlési képviselő.

K. I.