A Debrecen melletti Erdős-pusztákon megrendezett Csokonai emlékverseny és Alföld Kupa-Nagy Albert emlékverseny összetett értékelésében nyerte meg az F60 kategóriát.
Az első napi verseny délutánját rajthoz állt a Víg-Kend Majorban az idei első Trail-O versenyen is (amelynek világbajnokságát 2009-ben Miskolcon láthatták az érdeklődők), s az Open kategóriában lett harmadik.
A Nagykálló melletti Harangodon következő harmadik és negyedik napi Nyírség és Szabolcs Kupákon pedig F55 kategóriában indulva szerzett ezüstérmet.
Valamennyi verseny a Szerbiában sorra kerülő, 16. Rádiós Tájfutó Világbajnokságra való felkészülést szolgálta.
minap.hu