- A hetedikes és nyolcadikos általános iskolás, valamint a gimnáziumi, illetve szakközépiskolai tanulók hat ország - Horvátország, Románia, Szerbia, Szlovákia, Szlovénia és Ukrajna - magyarok lakta településeit kereshetik fel, megismerhetik az ottani nevezetességeket, és kapcsolatot alakíthatnak ki a társ oktatási intézményekkel - mondta.
Tavaly 177 utat támogattak, azokon hatezer diák vett részt, további 380 kirándulás pedig szervezés alatt van - tette hozzá.
Kovács Ferenc (Fidesz-KDNP), Nyíregyháza polgármestere, az Országgyűlés Nemzeti összetartozás bizottságának alelnöke a sajtótájékoztatón emlékeztetett arra, hogy a parlament 2010 októberében hozott határozatot a szomszédos országok magyar lakta területeire irányuló tanulmányi kirándulások támogatására, illetve az ottani és az anyaországi iskolák közötti kapcsolatok erősítésének elősegítésére.
A múlt évben is csaknem 500 millió forint állt rendelkezésre, ezt pályázaton nyerhettek el az oktatási intézmények kirándulásuk szállás- és útiköltségéhez.
Megjegyezte, hogy Nyíregyházáról 2011-ben öt iskola nyert támogatást, két önkormányzati és három egyházi fenntartású.
Csete Örs hangsúlyozta, a Határtalanul! program a nemzeti összetartozás gondolatának gyakorlati megvalósítását szolgálja. Hozzáfűzte: az összekapaszkodás, az emberi kapcsolatok erősítése, a remények szerint előre viszi majd a Kárpát-medencei térség fejlődését.
Tájékoztatása szerint a program új pályázati lehetőségét három hete hirdették meg, és várják az iskolák jelentkezését. Nemcsak a 15 ezer diák, hanem a kísérő pedagógusok, mintegy 2200 tanár úti- és szállásköltségét is támogatják.
Csete Örs megemlítette, hogy a gimnáziumok és a szakközépiskolák együttműködésének keretében az említett hat szomszédos ország érintett oktatási intézményeinek tanulói is ellátogatnak Magyarországra.
MTI